13.1 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

 

A sötét fojosón tért magához őfelsége. Ide röpítették ki Vanek és barátai, miután elájult.
Bizoňtalan léptekkel elindult, hoǧ megkeresse a hejiséget, ahol a Hidegek tanáčkoztak. Jobbra ment eǧ fojosón, úǧ tudta, hoǧ ott az ajtó. Azután balra fordult, mert világosságot látott. De čak eǧ cigáňtaňára ért, ahol eǧ öregaššoň halat sütött, és néháň ronǧos, bamba arcú bennšülött hevert.
Mintha lépéseket hallana maga mögött mešše, a homájból...
Sietett.

Mindenfelé fojosók, ládákkal, šeméttel žúfolt aknák... Eǧ hoššú, sötét labirintus végén ismét féňt pillantott meg... Most már világosan hallotta, hoǧ követi valaki. Megǧorsította lépéseit. Az illető mögötte futni kezdett.
Maga sem tudta, miért, ő is futásnak eredt. Már egéš közel čattogtak az idegen léptei... Megfordult, de elkésett...
Megrúgták hátul a bokáját, hoǧ öššeakadt a két lába, és végigesett. Valaki a hátára térdelt, és arccal a földre šorította.
- Fiǧeljen... - suttogta a hang. - Nem kell tartania tőlem. Jóbarátja vaǧok... Maradjon ňugton.
Ki ez a jóbarát, aki elgánčolta, hoǧ kishíján betörte a fejét?
- Bármi történjék, de jól jeǧezze meg: bármi, maga nem árulja el, hoǧ kičoda!
- Maga tudja, hoǧ ki vaǧok?
- Hoǧne. St. Antonio herceg!
- Kičoda ön...
- Az Intelligence Service embere. Ha nem követ el ostobaságot, akkor minden rendben leš. A legkisebb hiba romlásba dönti magát, a hozzátartozóit és a šigetoršágot.

- Mit kell tennem?
- Semmit. Čak ne leplezze le magát. Úššon az árral, és minden jó leš... Én mindig a köze­lében vaǧok... Úǧ, ahoǧ eddig... Bízzon bennem, fiam...
- Kičoda maga?
Az árň távolodott.
- Megálljon!
- Nem šabad utánam kutatni... Sok ember romlását idézné elő, ha leleplezne. Ha felismerne valamiről, akkor is letagadom a šeméjazonosságot. Kár foglalkozni ezzel - súgta az idegen.
- Mióta van a közelemben...?
- Évek óta...
A herceg felugrott, hoǧ megfogja, de az ismeretlen már eltávolodott.