4.1 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

Fülig Jimmy naplója: I
Akkoriban lejöttem a hajóról, akkor elhatároztam, hoǧ naplót írok. Ez akkor úǧ volt, hoǧ előzőleg leereškedőn čevegtem eǧ utassal, mert akkor már felvettem a sors akaratából nevelő lett halottnak néhai ruháit...
Mindeǧ. Šóval. A fő, ahoǧ mondani šokják, a šépirodalom. Mert naplót írni, ez később kiderül, mint eǧ tettes: az šépirodalom.
Akkor kisült eǧ naǧ marhaság. Mert a sors kifürkéšhetetlensége következtében kifojó halottnak ruháit megfelelőre átalakíttattam eǧ šabóval, aki utazott a hajón. De arra kise gondolna, hoǧ a halottnak inge is van. Azt nem renoválták, úǧhoǧ šűk volt. Ki hitte volna eǧ ekkora naǧ megboldogultról, hoǧ kis ňaka van ingben? A kis ňaka van ingben? A kis ňak az ingét, az ingének, ingňakának. Alighoǧ megfulladtam tőle. Ebből. Ettől.

És még a cipő. Ojan óriási ember, és nem ment rám. Rá. A cipő rá a lábamra nem ment. Čak aligéppen.
Ezzel šemben állt a nadrág. Azt burnušnak čavarhattam volna magam köré, mint az ara­bok, miután már benne voltam.
Akkor ezt a šabó átalakította. De már a kalap karimája a vállamig ért. Azt kézbe vittem. Őfelsége a sors keǧelméből pénzt is adott, és mondta, hoǧ kišálláskor majd keressem Gomperez hídlakót. Hídalvót... Higadolt... Ez spaňol cím, de nem is kell keresni, mert ők fiǧelik, hoǧ hol šáll le az Irving, aki én vaǧok, a kiráj.
Ez nem köňňű dolog az ijen naplóírás, de majd belejövök, mint úrifiú a pofozkodásba.
Előzőleg még társalgottunk őfelségével, mert šerett velem társalgani, gozni, logni (ez a jó!)
- Magának érdekes élméňe leš - mondja ő.
- Előre örülök - mondom én. - Šeretem az élméňeket. Legutóbb Kairóban volt ijen, de mind a három sofőr felépült.
Erre jót nevetett, mivel šokása neki ez. Ezneki.
- Viǧázzon - mondja ő -, hoǧ ojasmiben ne téveǧǧen, amit tudni köll. Iǧpéldául főbbenjáró eseteit.
- Tessékčak kitanítani a téňállásra, vallani aztán tudok - mondom én.
- Elsősorban tudni kell, hoǧ a šigetet eǧ Warins nevű kalóz fedezte fel šázhetven éve. Ő ott mint kalóz uralkodott a benntšülötteken, akik igen šerették, mert sokat rabolt, ǧilkolt ez a Warins, de jó volt velük.
- Mi lett ezzel a Warinssal? - mondom én.
- Dédapám elfoglalta a šigetet, uralkodott, és Warinst elűzte. De az utódai azóta is harcolnak otthon. Azt mondják, nekik dukál, a trón jár nekik.
- Ez marhaság - mondom én.
- Čak lassan. Mert van még trónkövetelő - mondja ő.
- Šóval több is forog fenn - mondom én.
- De meňňire. Naǧapám idején az eǧik Warins fellázította a benntšülötteket, mert ezek igen šeretik a Warinst. Warinsokat. Naǧaťám eǧ šáll jogarban menekült a šigetből. Ről. (Nem kívánt törlendő.) Ezt az időt felhašnálta eǧ Alvarez nevű volt üǧvéd és dipol dilpot diplomata. Ǧűjtött sok söpredéket Šingapurban. És amerikaji segítséggel megtámadta Wa­rinst. Éjjel. Elfoglalta Almirát. A seprüdéket felfeǧverezte, és akkor ezek voltak a katonaság. Alverez köztársaságot činált Almirában, és ő lett az elnök. Akkor amerikai pénzt kapott, činált üzleteket, hotelt meg autóbušt, és bekerült a hajózási vonalba, és čináltak az ameri­kaiak eǧ új propres propes prosperiťt. (Az eǧ naǧ cég New Yorkban.) Azután lett naǧ harc közte és Warins közt, de a papám rájuk tört, mert közben toborzott hajót és legéňséget, és mind a kettőt megverte, elfogta. Újra papám lett a trón kirája. És a bíróság Alvarezt is Warinst is azonnali kivégzésre kötelezte. Ámde Alvareznek papám keǧelmet adott, mert ő mégsem volt rablóǧilkos kalóz. Őt naǧon öššešidták, és šáműzték örök időkre, kitil­tották a šigetből.

- Ez velem is volt - mondtam közbe neki -, de engem két šigetről tiltottak ki.
- Azok mejek?
- Anglia és Délamerika. De a többi šigeteket látogathatom.
- Igen?
- Igen. Čak nem sűrűn. Korlátoltan partra šállhatok.
- No had fojtatom.
- No had.
- Ezeket magának tudni kell. Alvarez volt elnököt šáműzték čaládostál. Tól. A šigetrelépés halálosan tilos volt šámára, és az általa kitalált törvéňeket felfüggeštették. Mivel Warins nem talált ki törvéňeket, ezek hejett őtet, magát függeštették fel šeméjesen. Rangjához méltójan, eǧ igen előkelő pálma koronájára. Mer őtet minden eǧéb oršágban is felfűšték volna kalózos bűnök, ǧilkolás, haláltokozó emberölés, rablás, ǧújtogatás és sok más bečü­letsértés jutalmául. (Igazán nem köňňű eǧ ijen napló írás.)

Ijeneket mesélt a hercegi kiráj, aki ezenfelül uralkodó volt. Én meg hallgattam, mert ezeket nekem tudni illik. Ildomos...
- És akkormikor Alvarezt šámosan űzték, višont ezzel šemben Warins nevű kalózt felfüg­geštették, több tárǧ nem lévén trón követelőzőben? - mondom én.
- Eǧ maradt. A halálrakötelezett kalóznak a fia. Ezt néháň éve elfokták a Hollandiaok, a Hollandusok. Ő még igen piciňke volt a harcok idején. Benntšülöttek rejtegették, és később ő is naǧ rabló lett. Amikor elfokták felnőt korában, akkormár neki is sok vaj volt a fején. Bob Warins fiatalember, de máris šép sikert ért el a rablóǧilkosi páján. Úǧhoǧ tizenöt évre büntették őt. Akkor megesküdött a főtárǧaláson, hoǧha kišabadul, megöli a šiget uralko­dóját az öššes St. Antoniót és minden Alvarezt, és ő leš az uralkodó, de erre vajmi alig van ha, aligha van kilátás, mert jól ül a kéňšermunkában.

Eňňit mesélt és azt is, hoǧ Sir Egmont, a šiget miništerelnöke, aki őt jól ismeri, mert az aňjának a fivére és jó ember. Ez nem jön Šingapurba perše, mert akkor nem lehetne a heccet činálni. De ha šó van róla, tudjam, hoǧ ő a šiget örökös miništerelnöke, apjának tanáčadója, őš, magas úr, a homlokán eǧ régi kardvágásból kifojó forradás képez. Ered. Forradt homlokán eǧ régivágású kardhej van. Ő nem meǧ el sohasem Almirából, ha bešélnek, akkor ezt tudjam.
Akkor én ez megértem, és kikötött a hajó, višont megfulladok a šűk ingben, ez rémes. (Fojtatása következik.)

6.1 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

Fülig Jimmy naplója II
Mostan elmondom, hoǧ mitől írom ezt a naplót. Mer nem eǧšerű. Én ritkán írtam akkor még. Elvégeztem néǧ elemit, mer šülejim már egéš fiatalon beírattak. Mit tehet ez ellen eǧ védettelen ǧerek, mint én? Neǧedik elemiben kétšer is halaštást kaptam, eǧ évet mindig. De írni mégsem šerettem.
Azonban eǧ érdekes téňeset mégis erre az elhatározásra juttatott.
Éspedig.
Mijelőtt partra šálltunk, bešélgetést fojtattam. Ő mondta, hoǧ Gomparez, a hídlakó, nem látta sohasem és majd mérges leš, ha utólag rájön a čerére. Azt is mondta, hoǧ leǧek eccerű és kövezet közvetlen az udvarhoz. És áttatta nekem az első oštájú hajójeǧet, a kišálláshoz. Ő majd a šeméjzettel. Nekem fájt a lábam, mert a sorskeǧelméből šűk halottnak a cipője šorítta totta.
De naǧon. Úǧ, hoǧ a fuldoklás sem zavart akkor már az ing miatt. Miután kišálltam a hajóból, čak mentem eǧenesen és leadtam a jeǧemet valakibe. Valakinek. Ott állt mellet­tem eǧ naǧon hoššúfejű, vízšemű šigorú úr és akkor-mikor meglátta a leadott jeǧet, mert névre volt a finom kiáltva. Kiállativá. Akkormeg elémállt és fekete hoššú kalapját, ojant mint eǧ gömböjű koporsó, méjen leemelte és akkormár erősen látšott rajta, hoǧ kopašodik.

De ő nem ezért jött.
- Bočánat - mondja ő. - Mr. Irving?
- Šeméjesen - mondom én.
Ettől meghajolt.
- Én Gombperec hidegló vaǧok - mondta šigorúan, és én megňugtattam.
- Jó, jó, az még a kisebb baj. De ha elém áll, akkor az utasok nem tudnak lejönni a keskeň hídon.
Mer íǧ volt.
Erre elállt előlem, és én fojtattam az utat tovább, ő meg ment mellettem. Jobb oldalról eǧ naǧbajušú, igen öreg tűzoltó állt mereven.
Ahhoz odalép, és mutatja nekem:
- Pollinó tábornok, felség haǧütt, hadüǧmišerintje. Miništere.
Tehát nem tűzoltó. Mondom:
- Aǧisten, Pollinó. Hoǧ van? - mondom eǧšerűen és közvetetten, ahoǧ az uralkodó ogtatott. De ez naǧot nézett nekem.
- Köšönöm, felség. Igen kitűnően.
És sok feketeruhás, féňeskalapú komoj ember jött.
- Na - mondom én -, ne čináljunk itt čoportosulást, mert jön a rendőr.
Ebben úǧ látšik igazat adtak, mert a sok feketeruhás meg tűzoltókülsejű eǧén elindultak. Elöl ment a Hildagó. Hoššú lábakkal, mint a gója, és még mindig egéš kopaš volt. Utána én, és ojan volt a sok feketeruhás komoj eǧén, mint eǧ ǧášoló rokonság a temetésen.

Röhögtem az egéš viccen, mert mi lehet nekem, velem, bajom? Őfelsége majd mentőtanú leš, és megesküšik, ha kell.
Pollinó tábornok, őfelsége hadüǧminišerre, mondja:
- Sir Egmont nem jöhetett felséged elé, ǧengélkedik.
- Uǧan. Ninč semmi baja annak. Ašt ǧerekkorom óta ismerem, aňám báťja és kard­vágást képez a homlokán.
Hallgattak. Ešek úǧ hallgatnak itt feketébe, hoǧ most még inkább eǧ temetést juttatnak éšbe.
- Kéšült felséged elé, de ǧenge még.
- Uǧan. Čak nem jön el a Bolondság Šigetekről ide, hoǧ nekem, elém leǧen.
- No de - mondja ő - felség nem tudja, hoǧ a terv megváltozott, és ő elǧött ide velünk mégisčak?
Derült čapás volt ez nekem az égből, mint a meňkő!
- Mit mesél? - mondom én.
- Sir Egmont várja.

Most kéne futni, de körülfog a sok ǧášoló rokonság, és elől meǧ a kopaš higdaló, mint az elhuňt lekközelebbi hozzámtartozója.
Ez az Egmont felismer. Eš biztos. Te jó Isten. És akkor kiüt a botráň, és amíg őfelsége kiment, addig talán máris lelőnek.
A parton eǧ motorčónakhoz érünk.
- Tessék bešállni, felség.
Tiltakoznék, de húš rendőr áll ott fešesen, és mind rámnéz. Ijent čak rošš álomban vaǧ rošš ébrenlétben láttam eddig. A naǧ motorsba mind beülünk.
- Hová meǧünk? - kérdezem én, a Fülig Jimmy.
- A Yachtra. Megváltozott az eredeti program. Azonnal indulunk felségeddel Almirába, hoǧ elfoglalja a trónját.
No most jól nézek ki. Eddiggis naǧ baj van. De most (fojtatása következik).

8.1 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

Fülig Jimmy naplója III
Még mindig nem mondtam el, hoǧ mi okozta nálam a naplóírás által. Mert nem az én ötletem volt. Az úǧ történt, hoǧ mielőtt a Hono-Lulu-štár kikötött, még fogalmam sem volt a napló írásról.
Kéšültem lešálláshoz, és izgatott voltam, és a šállásmestertől búčúztam a fenékbe. Érzé­keňen mondtam neki, mert mégisčak eǧütt voltunk a bajban:
- Sajnálom, hoǧ elválunk, és mostan még öšše is töröm a pofáját, ha nem fizeti ki a fűtő bérét nekem.
Barátilag kért, hoǧ ezt ne teǧem.
- Akkor fizesse ki nekem - mondtam én. - Šingapurig jár nekem. Bečülettel megdolgoztam érte.
Ami igaz is.
Eleinte vonakodott, de végül is belátta, hoǧ ha tovább ütöm, akkor beteg leš. Kifizette a bért nekem ő az egéšet, és még jól kezet foktunk.
- Örültem - mondtam - a találkozásnak. Sohasem felejtem el.
- Én sem - mondta ő, és ezt el is hittem neki én.
Akkor még eǧ dišnóságot čináltam, de megérdemelte. Az illető, akivel tettem, a Kapitáň volt, a Piškos Fred. Ez eǧ rémes alak.
Mielőtt kikötöttünk, a fenékbe mentem.
- Kapitáň! - mondtam neki kopogva a ládáján, mejbe bujt. - Búčúzok magától.
- Menj a fenébe - mondta ő kitérőleg.
- Čak előbb még eǧ kiči elintézés nélküli lovagias üǧünk van.
A ládát a hátára döntöttem, és rátettem eǧ hatalmas koffert. Most az első fedele a padlón volt, a „művéšbejáratot” meg elfedte rajta a koffer, ami lehetett ňolcvan kilogramm is súja miatt.
- Te pimaš - mondja ő -, ha ezt megtešed, akkor én megöllek téged.
Még eǧ naǧ koffert tettem rá a tetejére neki, válašul. Még senki sem hallotta ezt a Piškos Fredet rimánkodni, čak nekem most:
- Jimmy - mondta. - Ötvenkét éves vaǧok, és előšör életemben dolgom van valahol.
- Eš šép magától.
Mi lehet vele? A hangja remeg az izgalomtól, ahoǧ mondja:
- Ha levešed a ládát, gazdaggá tešlek. Mušáj nekem partrašállni.
Még senki sem nem hallotta íǧ köňörögni őt. De engem nem 6-ot meg, mert čuňa viselet volt velem šemben, hoǧ totál kirabolt, amit senki sem šeret šivesen. (Azért lassan bele­ǧövök.)
De már alik hallottam a hangját, mert mialatt társalgottunk, még több koffert, ládát, bőröndöt raktam föléje, és čak mešširől jött eǧ vékoň, síri hang:
- Jimmy, gondold meg, fiam.
- Jó! Ha meggondoltam, viššajövök, és lehordom magáról a rakomáňt, de eš távolról sem biztosra vehető.
Minek hitegessem šegéň öreget?... Most gugsolhat a kofferben, amíg reggel meg jönnek a rakodók, mert reggel kezdik. És akkor sem a középen felhalmozott ládákon, tehát délután is leš holnapra, amíg a kapitáň kiǧön, ami úǧ kell neki.
Mer šiftelen kuťa ez. Ő talán meg is ölne az én hejembe engem, ha ő volna én, és én ő akkor, vaǧis én ötet mint magamat megölném az én hejembe ő. Azért fiǧelmes olvasó megérti, čak gondolkozni kell rajta.

Én is ezen godolonk goldonkoztam, amíg a čónak vitt, és a ǧášoló rokonság ült köröttem, legelől a hídlakó, aki már nem volt kopaš, mert feltette a fekete hoššú kalapot.
Most mi leš, ha ez a šőr Egmont meglátja, hoǧ nem a kiráj ǧön, hanem én. Ő šemé­jesen is ismeri a kirájt, tehát nem tévešti meg modorom.
Kissé druggoltam. Mer itten ǧanús leš, hoǧ hol a kiráj, és nem bírok elšámolni Mr. Goulddal, akiről ašt mondja a kiráj, hoǧ régen herceg a sors akaratából. Ešt is keresni fogják, és šép botráň leš, ha mondom, hoǧ mekhalt. Kétšer is a tengerbe dobtuk. Tehát abšolute meghalt. Másodšor Piškos Fred dobta. Sose felejtem el ašt az éjšakát. A kapitáňkülsejű kísértet és Mr. Gould-Fernandez, aki miután višbedobták, a ňakamra esett fentről, ez a régen herceg.
Brr!
Öššeborzadtam.
- Felség fázik - mondta a tűzoltó -, pedig a hajó ňílt tengeren vešteget, és ott még hidegebb leš.
- Én már előre fázom - feleltem.
És ez igaz volt.
Akkor már odaértünk. Féňes, naǧ hajó volt, de kisebb, mint a Honolu-Luštár, és az volt ráírva aš oldalára:
 ALMIRA

Trombita rečegett, és matrózok sorba falat álltak a fedélzeten, és lentről látšott elől köštük pris katonakabátban, araňos díšekkel, a šír Egmont karddal és homlokán a régi sebből eredő heghej.
Felmentünk a hágčón, és végig vonult a ǧášmenet, velem az élen, vonult a matrózok vonalarca előtt.
És akkor odaértünk, ahol a hajó kapitáňa állt az Egmont šírrel.
Tudtam, hoǧ most leš a baj.
Ez fog felordítani akkormikor meglát, és azonnal megbilinčekbe vernek. Azonnal vernek megbilinčelve.
És odaérünk. Én meréšen kilépek, és most őšinte lešek.
- Šőr - mondom -, őšinte lešek. Én nem vaǧok hibás.
De erre čoda történik. Azt mondja örömös arccal.
- Felség! Boldog vaǧok, hoǧ fél év múltán ismét višontláthatom.
És ráborult a ňakamra akkor, ölel és megčókol és ölel.
Én úǧ álltam ott, mint akit főbesújtottak eǧ gumibottal derült égből. Hišen ez ismeri az uralkodót.

Ez akkor mit ölel és mondja, hoǧ felség? Ez mi itten?
- Nem ön a hibás felség - šól, mintha tudná, hoǧ mit kezdtem mondani el. - Mialatt úton volt, megváltoztattuk a tervet, majd közöljük, hoǧ miért, és íǧ eǧenesen Almirába me­ǧünk, hoǧ felséged alattvalói között elfoglalja ősei hejét a čaládi trónon.
Ijesmit mondott. És a hídlakó megint naǧon kopaš volt, mert kalapját kezében fogta, és állt akkormár mereven mellettünk.
- Jöjjön felség a fülkéjébe, bizoňára pihenni akar.
Mentem felség a fülkémbe, mert čakuǧan bizoňára pihenni akartam. Mert akkormár šé­dült a fejem, pedig az még čak az első marhaság volt. (Fojtatása következik.)

8.2 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

 

Fülig Jimmy naplója IV 

Ijen šép fülkében még nem laktam. És ijen jól sem. Mer naǧon jóllaktam, akkormikor eǧ matróz hozta hozott jó ennivalókat. Felfújtakat és šárňas húsokat, lekvárosđemmet és bort. Akkormikor rumot kértem, azt is hoztak, és amikor láttam, hoǧ mindent hoznak, kér­tem cigarettát meg valami kéšpénzt.
Ašt is hoštak.
Akkor jött eǧ matróz és mondta, hoǧ Egmont sir és Pollinó tábornok a šomšéd fülkében várakoznak és kérik, hoǧ kihallgassam őket.
- Jó - mondom -, čak bešélgessenek jó hangosan, majd én kihallgatom innen.
De ők nem ezt akarják, hanem ideǧönnének kihallgatóďásra.
- Az se baj, - mondom a sorskeǧelméből és beǧöttek.
A tűzoltóšerű miništer és Egmont sir sebhejében a kardforradással.
- Felség - monǧa Egmont sir. - Attól vaǧunk itt, hoǧ bešámoljunk.
- Mostan - mondom én -, haǧjuk a pénz dolgokat, én bízok magukba.
A tűzoltókülsejű kissé pislogott ettől. De Egmont čak azt mondta:
- Előterještésünk nem pénzüǧes.
Erre ešembejutott őfelsége tanáča:
- Mostan ez aktuális. Majd eǧ-két nap múlva - mondtam és šemhez emeltem ňeles pápa­šememet, aki felső žebembe čüngött valódi nikkel láncon.
Erre a tűzoltásüǧi miništer ojan naǧ tištelettel nézett rám, hoǧ teljesen ňitva lett a šája.

De nem šőr Ekmont, akinek šervezete úri dolgokkal ellen állóbb volt.
- Mégis kérem felségedet, ezt hallgassa mostan ki belőlünk, mert fontos.
- Ám leǧen - mondtam. - Keǧes akarok lenni a sors akaratából.
- Mialatt úton volt, kaptuk az értesítést, hoǧ Warins Bob, a kalóz fia megšökött Batáviából, ahol mint kéňšermunkást alkalmazta a törvéňšék.
- Ez a Warins Bob, akinek trónkövetelés forog fenn?
- Igen. Rab volt a batáviai feǧházba és megšökött.
- Pedig az igen nehéz, mert tízlépésenként őr áll. Šigorú tartózkodási hej.
- Felséged bizoňára tudja, hoǧ Warins apja Alvarez ellen harcolt, és aťja őfelsége leǧőzé mindkettőt.
- Igen, ez nálunk šokás - mondtam.
- A fia, Warins Bob megesküdött ítélet előtt, hoǧ ha kišabadul, megöli a šiget uralkodóját és a šámüzetésben élő Alvarez köztársasági elnököt.
- Az ember aňňi mindenre megesküšik eǧ főtárǧaláson - šólék leereškedőn.
- Warins Bob a šigetvilág legüǧesebb és legvešéjesebb gonoštevője.
- Čekéjség - felelék gúňosan. - Mičoda akkor a Holdvilág Charley?
Erre köhögött.
- A bennšülöttek között igen sokan Warins pártján vannak, mert šerették az öreg kalózt, Warins bizoňára viššatér a šigetre, talán már ott is van, és felségednek azért kell hazajönni, hoǧ a nép ne hiǧǧe ǧávának, és e nehéz órákban ott álljon az élénk.
- És gondolja, Sir Egmont, aňám báťja, hoǧ az a Warins Bob majd meg akar ölni?
- Biztos, hoǧ megkísérli.
- No, majd jól fejbe ütöm - feleltem, és ezzel a kihallgatás végetért.
Most mi leš? Attól a čirkefogótól nem félek, de čakuǧanbaj, hoǧ a kiráj Šingapurban lekéste a čatlakozást a trónjához.
És már régen ment a hajó a ňílt tengeren. Sétálok.
...Šép este volt. Az ég čillagos, a tenger sima. Tükre.
Eňhe šellő és kellemesség. Pláne mer jóllaktam, ami nálam a terméšet šépségeihez tar­tozik.
Már nem is látšott a part se. Čak tenger meg ég, és mert közeledett a nedves idő, naǧ köd lett lassan, amibe belehaladt a hajó.
Igen jó motoros volt ez, čudašép és ǧors is. Azután láttam, hoǧ eǧ tišt áll mögöttem az udvarijas távlattal.
- Maga nekem áll itt? - kérdem.
- Igenis felség - monǧa ő.
- Hát ezt talán mellőzzük - mondom kirájian.
- De felség engedelmével, én itt a segédšárň vaǧok.
- Még akkor sem. Šeretek eǧedül emlékelkedni, ez forog fenn.
Mondom.
- Parančára de a felelőségem...
- Semmi felelősége itten nem kézenfekvő, és azonnal távozzon - šóltam kiráji haraggal. Mire ő el.
Rögtön jobban éreztem magamat, ahoǧ a šárňsegéd repült. Odament az eǧik fiatal mat­róš­hoz.
Az biztos eǧ šárňinas. És elküldte valahová. Most šőr Egmonthoz küldi bištos.
Attól félek, tehát pucoltam. Különbenis ojan köd lett, hoǧ az ember az orráig sem látott. Ijenkor igazán jó čak a fedélzeten čavargani ogni.
Bárha akkor emlékeštetett az éjjel engemet arra az išoňú félelmetes éjšakára, amikor a kisportolt Mr. Gould, aki Fernandez néven régen herceg, ňakamba hulla miután vízbelökém, halva, majd pedig vízbelöke a Piškos Fred, kit mešširől néztem, amint hošta fehérrel leta­karva és ismét vízbedobá eǧ loččanással, Fernandezt, Mr. Gouldot... Rémes éjšaka volt aš ot... Akkor is ijen ködben halattunk, és előzőleg és láttam a kapitáň külsejével ašt a valakit a kísértetett. Aki két alakban járt és...
És megint láttam! Itt! Ezen a hejen. A kapitáň kísértetett!
...A köd mint melegvizes ronǧ feküdt az arcomon... čepegett minden, pedig nemvolt eső sem, čak naǧ, naǧ gőzös forró köd az egéš véktelen Ocejánon és eǧšerčak ahoǧ befordulok az eǧik kabinnál, hát éppen beleütközök. A kísértetbe!

Arc az archoz, a Hono-Lulu štárkapitáňa áll előttem!
- No mi az, José? - kérdezi hidgadt ňugalommal és doháňoz.
Én pedig kövédermedten, mint akit villámsujta. Mer eš a kísértet. Mer mit keres itt a Holono-Luštár kapitáňa.
- Ön... mit činál? - kérdezem kissé idegesen, mivel kissé ideges voltam. Mer a köd, a nedves monšun előtti šélčendesség idegességet képez.
- Én is Almirába utazom, José.
- Ne mondja José. Én itt eǧ kiráj megbízásából körňezetét bečapom. Azt hišik kiráj vaǧok.
- Úǧ?... No én nem akarom ebben zavarni. Ellenben mondja. Mr. Gould kabinjában volt eǧ kis fiókos šekréň. Nem sejti, hoǧ ez hol lehet?
Ennek most ninč más gondja!
- Kapitáň úr! Berendezési tárǧakat én nem čenek - feleltem kirájhoz illően.
- Nem is erre gondoltam. De talán látta. No mindeǧ.
- Jó éjšakát kapitáň úr.
- Jó éjšakát kiráj úr - felelte, és mosojogva kezet fogott -, maga legéň a talpán. Akar cigarettát?
- Köšönöm, de itt kiráji dolgom van.
Odább ment és már elňelé a šürkeség, ami gomojgott. Én pedig épen ahoǧ mentem višša šőr Egmonttal találkozám, és vele volt a segédšárňas.
- Felség... aggódtam, hoǧ eǧedül sétálgat.
- Nem šeretek máskép.
- Pedig uralkodónak még saját hajóján is üǧelni kell, mert felbérelt meréňlők mindenhol lehetnek.
- Azokat én majd jól fejbeütöm, čak azt tessék mondani énfelségemnek, hoǧ miért utaz velünk a Hollo-Nunuluštár kapitáňa, tudtommal.
- Ninč erről tudomásom - felelte.
No ez jó.
- Dehišen bešéltem vele itten az előbbéppen ninč eǧ perce se hoǧ bešéltem vele. Itten az előbb.
- Az ki van zárva. A hajón čakaz Ön körňezése utazik és a legéňesség valamint.
És úǧ nézett rám, mintha én ép nem lennék elméjű.
Nem šóltam. Ezt a históriát már túlonbőven ismertem, semhoǧ vitatkoššak. Tehát kísértet, aki kapitáňos külsejű átšállt a hajóra.
- Kérem felség tartózkodjék a kajütjébe, vaǧ pedig a segédšárňassal kísértesse magát. Mondom jó. Azután viššamentem a fülkébe.
De később ez jó az éjjelbe benne lehetett, kislišoltam óvatosan. A šárňas nem volt közel­ben. Azért láttam vaǧ tíz lépésňire. A korlátra támaškodva állt a köňökén. Mit tudja ő, hoǧ itt ojan uralkodó forog fenn, aki neštelenül tud járni, mert trónörökös korában ezt az előélete megkívánta?...
Az ajtó sem ňikorgott, hát nem sokára jó meššibe voltam. Čak itt ott járt eǧ matróz, alig látható a ködben, azután hoššú ideig čakčend, és cuppantak a čeppek, ahoǧ leesett a vasról a sok nedvesség...
Azon a hejen nem volt a kapitáň formájú kísértet. Ez biztosan valami bűnüǧ háttere ami mögötte lappang. Kísértet?
Én mindenesetre fejbeütöm. Ha jól bírja akkor čakuǧan kísértet. De ebbe nem bízom. Čak ojan nehéz az ember melle, mintha a ködnek sujja lenne, pedig jól tudom, hoǧ a köd az légüres tér. De naǧon hasogat a fejem, pedig ez a nedves elő-monšun időnek a járása.

Ez a halk duružolása a víznek is furča... A kezem ojan vizes, mintha nem törülköztem volna. És hideg. Mikor pedig neǧvenkétfokot mutat a plušmérő árňékban. És fázik a ǧom­rom... És eǧre čak nehezebb leš ez a gőzfal, ahoǧ meǧünk beléje...
Naǧon rošš járása van itt az időnek. Ijenkor mindenki vešekedős šokott lenni a koč­mában. Ez az a járása az időnek, amitől trónörökös koromban hamar bičkázott az ember.
Elaňňira, hoǧ kigombolom ingem gallérom, de íǧ is sós ňúlós, vizességgel vaǧok teli, és úǧ lüktet a torkom, mint eǧ percmutató...
Ott... Ez a čillanás a ködben eǧ sapkaellenző viššféňe! Most elő a žeblámpásom, mer azt koronázás előttről megtartottam...
Utánasietek és amikor a közelébe érek gombon ňomom a lámpást. Féň a ködben! És látom.
Ő az!
A kapitáň! Mosojog, int és siet...
De én utána.
Megáljjon.
Azonban előbb ér a kabinok közé, és elňeli a köd. De hallom a ňikorgást. Ajtóňikorgás volt a közelben valahol! Ez bement eǧ kajütbe. Čak nem látni hová. Mert köd...
Ha kell én átkutatom az öššes kajütöt! De šembenézek a kísértettel!
Az első kabin ablaka sötét. Ez volt? Leňomom a kilinčet és beňitok. Sötét van bent is.

De nemčak sötét, hanem mozdulattalan minden és a bal šememen át šúr a monšunidő bele, és eǧ ködből való heǧes tűt az aǧamba...
A sötét és a čend valami ojan különös, hoǧ a ňelvem šáraz leš és mintha a torkom megvastagodna.
Én ott féltem, és a šívem ojan hideg lett, meg a térdem megingott.
Jaj mi ez?
Felňomom a gombot, hoǧ a žeblámpa újra világítson.
És azt hišem, hoǧ megőrültem!
Ha lett volna bennem hang én sikoltok. De nem volt. Čak bečaptam az ajtót és futottam, de remegve, mintha maláriás roham rázna... futottam és reškettem.
Mert a žeblámpa féňe megmutatta a kabint és az aštalon eǧ ňitott koporsóban ott feküdt sárgán, šalmašínű bajuššal, fekete šemgödörrel Mr. Gould!
A Fernandez... Aki régen herceg, akit eddig kétšer a vízbe dobtak (fojtatása következik.)

10.1 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

 

Őfelségem I-ső Fülig Jimmy naplója: V

Mi Őfelsége első Fülig Jimmy írjuk eztet kelt mint fent saját kezünküleg uralkodásunk első évének sorskeǧelméből valamejik napján.

Mostan el kell sajátítani ešt a kifejező módot, mert ijen leveleket látok naponta és alájuk írok. De még mindég nem mondtam el, hoǧ mitől írom a naplót. Aš úǧ volt, még a hajón, épen bešéltünk erről a kirájal, amikor még azt hittem, hoǧ naǧ dolog uralkodni.

Rájöttem, hoǧ uralkodni nem is nehéz, čak trónhoz jusson az ember ebbe a tolongásba.

Mer az egéš világ ojan mint eǧ naǧ tolongás: hol elől van az ember, hol hátul.

Uralkodásom első eštendejében érkeštem Almira šigetébe a fővároshoz. A parton ökröt, áǧúkat és rakétákat is sütögettek, fellobogózták meg zene. És eǧ čomó katona sorvfalt állt és kendővel intettek és mind a pár šáz ember íǧ šólt hozzám: Éljen! Éljen!

Több alkalommal bejártam a világot, de ijen šép fogadásban még nem réšesítettek eǧ kikötőben sem.

A partra úǧ šálltunk, hoǧ elöl ment a hídlakó, aki újra megkopašódott, mert főt hajon volt. Kezében a kalap. Azután Én és Egmond és Mögöttünk a ǧášoló rokonság. És közben zene, de mindenki šalutált, vaǧ hajadon állt főn és a néptömeg erre ismét megjeǧezte, hoǧ: Éljen a kiráj ami igen hejénvaló közbe šólás ijenkor.

Egmond šőr, akit régen ismerek, mert tudom, hoǧ aňám báťja és homlokán eǧ régi seb miatt a kardheg. Azonban íǧ šólt:

- Integessen Felség!

És én erre šótfogadva huňorítottam šemmel és hivogatva integettem a fejemmel, de miše­rint Egmont šör, aňám báťja ettől egéšen ideges lett.

- Ne íǧ, Felség, hanem kézzel.

Erre mutatóujjammal tréfásan megfeňegettem népemet és Egmond sóhajtva mondá, hoǧ inkább eztet most haǧjuk abba eǧ időre. Ennek az egmondnak semmi se jó. Pedig egéš belejöttem.

Akkormikor én is partra léptem megint zenešó mellett, íǧ šólt mind: „éljen!” és engem elvezettek eǧ egéš bevirágozott hintóhoz.

Most mentünk a főleg várba. Mert itt volt eǧ heǧ, azon eǧ főlegvár. Erről már bešélt az elkalódott uralkodó, hoǧ ami tetőn van az főlegvár.

Igazi naǧ vár falakkal, áǧúlőrésekkel és felette az éggel. És itt is elsütöttek áǧút és bele­vágtatánk a várudvarra, ahol a teljes hejőrség (mind a 20 ember) kinn ált gládé gélád glédá­ban. Eǧ egéš sor tüzet adtak, és šerenčésen megérkeztünk és kišállánk.

Majd pedig elémjött a kapuból, eǧ magas, mosojgós, šép aššoň, de teljesen őš.

No most az aňakiráj ǧön, gondolom, ez fog a fijáért sírni.

De eš érthetetlen! Hallottak ijent?

Kitárta a karját és elém jött:

- Fiam!

Igen. Azt mondta, hoǧ fija vaǧok. És nem mintha tudnám. Mit šólnak? Ha legalább hason­lítanánk őfelségemre. De nem is.

Ebbe meg kell bolondulni!

De ojan kedves volt eš aš aššoňság és úǧ átölelt, megčókolt és bizoňez régen nem­volt velem, hoǧ én is őt megčókolám. Mer engem nem čókolt meg aňa több mint tíz éve. Most jól esett eš, akkor is ha az aňa másé.

Az aňai čók és ölelés mégis aš eňém volt és nem čeréltem volna el eǧ igazi šépleáň čókjáért.

Mer ijen marhaságok vannak és én koronámra mondom (ami kirájnál nem čekéjség), akkor éppen úǧ šerettem ezt az aššoňkirájt, mint a magam valódi mamáját.

Pedig azt naǧon šerettem, pedig Davonshireben ňugošša örök álmát šegéň amijen jó volt, a sírban šegéň.

Nem šéǧelem leírni eštet, mert még eǧ čavargónak is lehet mamája épp úǧ, mint a jobb embereknek...

...Hoǧ a tárǧra térjek, én már ǧerekkoromban is naǧon kívánči voltam, mint terméšetű. Én eǧšer feltörtem az iskolába lort Nelšon mellšobrát, hoǧ lássam, mivan benne.

Semmi sem volt benne, čak légüres tér. De ašt láttam. Íǧ voltam most is, mer nem tuttam, hoǧ mi ez a játék velem itten? És eǧedül maradtam Gombperec higaldóval, aki bizoňára mindent tud belül az aǧvelejében erről az üǧről, és šívesen feltörtem volna a fejit, mint ahoǧ a mellšobrot šokás, hoǧ lássam, mivan benne.

Lehet, hoǧ čak légüres tér.

- Felség - mondja a hídlakó -, óhajt pihenni?

Akkor már šobában voltam, ašén kiráji lakásomban.

- Én šeretnék bešélni šőr Egmonttal.

- Holnap délelőtt a kihallgatáson šokás šerint.

- Ašonnal - mondom ellentűrést nem ismerő hangon. Erre ő šomorú arccal kiment. Šomorú volt, mert neki fontos az udvari tikett, ahoǧ monǧák.

Jött a šőr, Ekmont.

- Felsék - mondja -, ön öltözzék a marsal nevü katona uniformisába, mert ez a kiráj ruhája itten.

- Dehát én vaǧok itt az új kiráj?

- Úǧ van. Fernandez, aki régen herceg elhuňta és új régen herceget nem jelölünk, ešt eǧ hónap előtt törvéňeztük. Íǧ ön tehát ǧakorolhatja kiráji jogát, amiheš kiskorú volt. De most eš nem baj, mert már nem aňňira kiskorú.

- Néše! - mondám eccerűen. - Maga aňám báťja, jól ismerem homlokán a sebet. Maga tudja, hoǧ én nem vaǧok én, hanem eǧ hejettesem, aki kiráj. Aš igazi St. Antonio Šingapur­ban van. Tehát ezt itt mire véljem mišerint?

Rövid habozás után mondta:

- Halállal bűnhődne, ha elhinném felség, amit mond: hoǧ ön nem az igazi uralkodó. Törvé­ňeink šerint, aki a kiráji méltóságot bitorolja, azt kötéláltali akaštásra mondják ki.

- De engem a kiráj megbízott.

- Ešt nehéz lenne itt most bebizoňitani, valakinek, akit reggelre felakaštás általi ítéletben bűnösnek mondanak ki.

A mindenit. Ez kešd meleg lenni a hejzet. De šőr Egmont nevet.

- Azonban ez čak tréfa. Uǧebár tréfált felség? Uǧebár ön a mi kirájunk?

- Aš vaǧok, - felelém čendesen és ő rám haǧott engem, magamra, hoǧ az inas feladja nekem a marsal nevű katonaruhámat, amejjel šép kis pác kezdődik itt. (Fojtatása következik.)

12.1 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

 

Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója VI.
Kelt mint ma uralkodásom eštendejében, fent. Almirafőváros saját kezünküleg idején Mi első Jimmy, uralkodásakor.
Ebbe is belejön az ember mint idővel. Mindig oda kell írni, hoǧ „kelt”. Mer mostanmár megmaǧarášta az Ekmont, hoǧ fontos a kelet. Én mint néhai tengeréš nemčak a keletet, hanem a šélróža más iráňait is fontosnak tartom. De itten más a šokás amik vannak, hát mindeǧ.
Igaz. Még nem montam el mitől írom a naplót. Aš mék a hajón történt ottan. A kiráj išgatott volt a kišállás mijat és mondá, čak rendben menjen minden. Reméli, hoǧ itten őt senki sem nem ismeri majt. Ő nem tuthatta, hoǧ köšben Warins šökése miatt jön aš Ekmont is érte, aki ismeri. Mert aztat már tudom, hoǧ senki sem nem tudja a valóságot, čak Ekmont (akit régen ismerek, mer aňám báťja.)
Ešek ketten Ekmont és Helena királnő tudják hoǧ én nem vaǧok én, hanem magam hejet engem kičerélt az igazi másvalakivel. Ők kiskoromtól fogva ismernek, ezért hát tudják, hoǧ sose láttak.
De minek eš?
És a többiek a tűzoltó, a hídlakó és az egéš ǧášoló rokonsák miért nem tudja? Mert nem tudják. Azt láttam, akkormikor a trónusra ültem a marsal nevű uniformis ruhában. Mellemen baloldalt eǧ čéše allja zöld čillaggal és sok hamis ǧémántkő mek araň spárga meg egéš vastag araňkötél is és a vállvirág araň. És én akkor pödörtem eǧ cigarettát.

Erre úǧ néštek rám mint derült égből a lečapó bomba. Čak a kirájné és Egmont, akit régen ismerek, mosojogtak.
- Azt mondta a felsék - fordult a ǧášoló rokonsákhoz - hoǧ elöl fog járulni a takarékos­sággal, ahoť aš angol kiráj tanáčolá, mer aš fontos. És ezért kirájunk ő maga a trónon sodor cigarettát és ünnepéjesen elšivja.
- Úǧ van - mondom és aš önǧújtót is elővettem fennről, a čéšealj mögötti žebből, de čak šikrázott, ahoǧ ňomogattam és mondám: - A fene ešt a tüzkövet!
És a hidlakó erre úǧ rángatta a válát kétšer-háromšor mintha virtustánca lenne. De šőr Egmont mégisčak adott tüzt ǧufából és mondá:
- Most ünnepéjesen kivárjuk a takarékossák jelképére képező šivarkázást.
És mind fešesen álltak.
A fene tud iǧ doháňozni, ha eňi ember felemelt állal néši! Uǧ hoǧ néháň slukk után eldoptam a cigarettát és ahoǧ jól nevelt hejen illik rátapostam, mert a trónus šőňege nem jól birná a parást.
Erre ketten čuklani keštek és Egmont šóla:
- Őfelsége eltaposta e šertartással a pazarlást. A šerklinek vége.
Eš uǧanis másnap volt, amikor šerkli van. Mert másnap mindég šerkli van eǧ uralkodó hášba. Előšör nem tudtam, hoǧ mijen hangšer a šerkli, de mišerint már beleǧöttem.

Šerkli az sem nem evés sem nem ivás, hanem az uralkodó körülmeǧ és mekkérdezi sorban mindtől, hoǧ hoǧ van és mi ujság, de ez nem érdekli, és azután trónjába ül és sorban jelentenek.
Ez a šerklizés. Šép tánc de semmi értelme és lehet, hoǧ el fogom törölni.
Šerkli után šőr Ekmont még maratt és mondá, hoǧ nekem viǧázni kell uralkodói méltósá­gomra. És hoǧ trónon ne doháňzak. Mondtam, hoǧ ešt nem fogom tenni, és akor magam­ra haǧott engemet ott.
Már čak aš özveǧ kirájnő volt ott, és nézett rám a šemével. De ojan naǧon šomorúan. Én tuttam, hoǧ itt valmijért úǧ kell neki tenni, hoǧ elhitesse, én vaǧok fija a kiráj és ő mert aňa mostan azért šeretné tőlem tudni, hoǧ mivan az igazi fiával neki.
Mert aňa aš aňa, akár kirájnő, akár népnő. Eš íǧ igaz. Megéreštem. Mondá:
- Nem találkozott ön eǧ itteni polgárral a hajón?
Értettem, mert nem vaǧok hüje.
- De. Eǧütt utaštunk azzal az illetővel, akire gondol. Vidám volt egéšséges, és šereti naǧon a mamáját, akinek báťját régen ismeri.
- Látta partrašállni?
- Nem mert akkormikor kikötés előtt voltunk én a fenékbe mentem eǧ poťautast jól meg­mérgesíteni.
- Igazán?
- Igen. Volt eǧ utas ládában és én rátettem mék sok ládát, hoǧ kikötéskor ideges leǧen, mert másnapig nem šabadulhat, amíg lerakodnak, majd róla a munkások.
- Eš kellemetlen - mondja ő.
- De megérdemli az illető - modom én -, aki Pišok Alfréd nevű kapitáň.
Ettől elájult. (Fojtatása következik.)

12.2 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója VII.

Kelt fent, mint ma uralkodásom eštendejében, felségkezüleg fővárosom által, Almirában.

Még mindig nem mondtam el, hoǧ mitől harapoďott el bennem a naplóirás által. Ezt az igazi St. Antonio idézte okozatul, mer mondta mielőtt ő én lett és én neki hejettesítettem átválto­zással, hoǧ naǧon jó dolgom leš čak viǧázni kell kičit a házasállamtartásra. De nem volt igaza. Nem šivesen uralkodok. Eš nem nehéz, de igen unalmas és 1.hangu. Bár a sok šoba naǧon šép. Bejártam néháň oršágot, de ijen jó lakásom mék nem volt.

Ma tartották az úǧnevezett koronatanáčt, amiben réštvettem. A kupola nevü teremben jöttek öšše, a tüzoltó, Egmont, a ǧášoló rokonság és Gombperec a hídlakó, aki még kopa­šabb lett, mert már a kezében sem volt kalap. Mondták, hoǧ én fogok elnökleni. Ez rošš volt mer kisebesedett a lábam, mert nem gondoltam arra, hoǧ az udvari cipéš a meglévő cipőm után, tehát Mr. Gouldéről činál sámfát, majd új cipőt.

Mer aki kiráj annak két pár cipője van. Naǧobb oršág uralkodójának három is. Mer féňü­zés van az udvarnál. És eš a cipő šük és két nap alatt kisebbesedett a lábam és most már irtozatosan fájt, ott ahol feltört és égette is mert uǧnevezett lakkból volt a cipő, ahoǧ a čišolt bőrt hivják.

És akkor Egmont felállt és mondá, hoǧ a trónöröklési rend fennmaradásáról intézkedő tör­véň­kezést akar beitatni, hoǧ ha engem baj ér, akkor örökölhesse a koronát az aňai ág. Ezt a törvéňt kell bepikkejezni.

Mondtam, hoǧ engem nem šokott baj érni.

De ha mégis, feleli Egmont, a trónöröklés kérdése még ninč törvéňesen beitatva.

A lábam úǧ fájt, hoǧ nem birtam már. Külömben sem akartam én itt ojant tenni, amit nem értek. Ešt mondta a kiráj.

Ašt mondtam, „ez most aktuális majd néháň nap múlva. Addig én nem pikkejezek”

Eš fontos, mondja eǧ másik, mer éppen most forog vešéj az életemben.

- Ez hol forog fenn? - kérdezem.

- Warins Bob nevü kalóz utód, kit a bentšülöttek šeretnek, követeli a trónt.

Mondtam, hoǧ ašt jól fejbeütöm és kéš. Azonban a cipő ojan fájást képezett, hoǧ káprášott a šemem.

De Egmont igen mérgesen mondá, hoǧ ezt mušáj bepikkejezni törvéňnek. Mer Warins Bob már lehet, hoǧ a šigeten van.

- Mijen vendéglőben étkezik? - kérdeztem elšántan.

- Biztos a bentšülöttek kuňhóiban rejtőz valamejik körňékéző šigeten és naǧon üǧes meg kitünő gonoštevő.

- Én sem vaǧok kuťa - felelém és kijavítám -, ha küzdeni kell.

Demár akkor čillagokat láttam a šememmel, és šinte ájultam a cipőnek, cipőből (cipőtől, Hejesbitek).

- Felség - mondá ezenkívül Egmont. - Ön ma haǧomáňok értelmében, amidőn trónjába ül, hoǧ hejet foglaljon az ősei koronáján, čak akkor uralkodó, ha hoz eǧ törvéňt, mejet bepikkejezünk. Addig nem is lehet a šiget valóságos belső uralkodója.

- Ellenben - mondám -, hoǧ mégis kiráj leǧek, ám hozok törvéňt aš államtanáčkozások uj módijáról!

Egmont uǧ čodálkozott, hoǧ naǧon. Atöbbi sem érté.

- Tudják, hoǧ nekem aš angol kiráj, mikor vendége voltam sok tanáčt adott, mer aš öreg igen jó kollega. Akkor mondta nekem ašt is, hoǧ ha elfoklalom a trónt, leǧek takarékos a cigarettával. Gondoskodjak arról a két dologról: takarékosság a pödrésben és feštelenség az államtanáčban.

Egmont fiǧelt élesen. A többi nézett a šemivel. Én meg fojtattam a mondanivalót:

- Aš angol kiráj ašt mondta: - fojtattam én - nálunk šokás, hoǧ a polgármesteri lord major ǧapjužákon ül ha állásba beiktatják (aš ojasmi mint a pikkejezés) és ešköšvetlen. Én is elhatároztam, hoǧ fešesség ne leǧen itt és az udvari tikett nélkül bešéljük meg az államüǧeket. És ezt fejezzük ki avval (felálltam), hoǧ mától kezdve az államtanáč tagjai cipő nélkül tanáčkošnak.

Naǧ šünet. Ekmont felukrik. De én nem birtam. Le a cipővel!

Le a mindenségit!

- És én! - fojtattam - a kiráj, elöljárkálok a példával harisňában!

Le vele! Le azzal a hóhérral! Mielőtt mék šóhoz jutottak, a cipő lent volt a lábamról.

Ezután következett uralkodásom legšebb időšaka, két teljes percig. Amik élvezetvolt, hoǧ nem fáj. A láb.

Ešek nem idegeskedtek ahoǧ hittem. Sőt! A hidlakó felállt és šertartásosan füzte a cipőit, azután šóla:

- Ez šép és tanulságos törvéň leš. Feštelenség jelképe az államtanáčban.

És mindenki levette a cipőjét, még Ekmont is, pedig rajta látšott, hoǧ irtó dühös. Azután elémtették aš irást, én ráütöttem a pečétet és az államtanáč bepikkejezte, hoǧ cipő nélkül kell tartani ezeket a megbešélés tanáčkozmáňokat. Mától fogvást kezdődően (inditatva. Hejesbitek.).

Lehet, hoǧ hozok még eǧ törvéňt, ami šerint pálinkát is kell inni közben, de ezt még meg­háňom magammal, mer uralkodni bölčen kell. Remélem eddigi čelekedeteim a nép javát šolgázták. Ezután felálltam, kezemben a cipővel, ők is iǧ álltak meg és én šólék:

- Az államtanáč ešennel távozhat. Én elől távozom a jópéldával. Leǧen máskor is šeren­čém! Ajánlom magam!

És távozák. De suťomban fülemet az ajtóra šoritám és hallám, amit fečegnek emberejim. Mer rém kivánči vaǧok.

Eǧik mondta:

- Šőr Egmont! Ő felsége különösen viselkedik magát.

- Én is uǧ találom - mondta eǧ másik, mire Egmond:

- Őfelsége mék ǧerek. És sajna lejesett lovaspoló közben Angliában. Most már közölhetem, hoǧ šomorú jelentéseket kaptam róla akkor. Fejsérülése kihat majd uralkodására. Ezt mondták az orvosok. És uǧ látom, hejes volt diagnózisunk (eš eǧ aǧbajt jelent külföldi ňelven.)

Hát ijen ravaš ez aš Egmondt. Perše semmisem igaz abból, hoǧ a kiráj lezuhant a ló tetejéről és fejreesett, amitől aǧdiagnózist kapott. Ešt azért mondja Egmont, mert éles megfiǧelők valamiből arra kövezhettek, hoǧ nem vaǧok šületett kiráj.

Čak tudnám, hoǧ miből vették éšre?

Még hallom, ahoǧ Ekmont ašt monǧa:

- Ha roššabbul a baj, akkor esetlek az államtanáč az aňakirájnő felhatalmazásával őfelsé­gének ǧámul nevezhet eǧ régen herceget.

De akkor elslišoltam onnan kezemben a cipővel és bementem a lakoštájomba. A lakáj éppen tett vett és mondom neki, hoǧ háňas lába van?

Ašonǧa 45-ös. Šép šám. Aš eňémmel eǧez. Mondom:

- Nem látja, hoǧ kezemben a cipőm?! Azonnal veǧe le a cipőjét! Államtanáčkor a cipő­viselet šünetel!

Erre röktön leveté naǧ hófehér cipőjét és én mondom teǧe le és menjen el.

És ahoǧ mekfordult felkapám cipőit, hófehér cipők jól illettek a meǧǧpiros, araňňal diši­tett ǧöňörü marsel nevü inofurmisomhoz és a melléglépčőn leslišoltam a vár hátsóbejá­ratához, ahol eǧ őr járt fel és alá - alá és fel šünös šüntelen.

Eš čak 10-telgett és én lementem sétálni. Ez a ǧöňörü inuformus čak uǧ ér valamit, ha látják a népek.

Lesétáltam a dombról, de utközben láttam a régiidők ňomát mer valamikor idegenforga­lomban ját a főlegvárba. De akkor köz- és réšvéňtársaság volt itt.

Igen heves nap volt és sok sok moškitó, és a nedves idő itt naǧon roššul árt az egéš­ségnek. Seholsem láttam embert, és mindenütt a naǧ városi életnek az a ňoma, ami Alvarez köz- és réšvéňtársasága idejéből maradt, amikor ocejános hajók kötődtek ki itt. Volt eť fülke amint állt Wagonlites (ešt pontosan lemásoltam).

Ojan volt ez mint a mesebeli Čipte Róza koleganőm, aki kirájian aludt és körülötte mindent bešő hálóval aš idő vasfoga.

Ašután láttam eť bódét, amint állt:

ǦORSFÉŇKÉPÉŠ!

De eš nem volt elátkozott. Nem érdekes? A kirakatablakban képek, az ajtó ňitva, pedig a sin melletti kisvasut megálló beomla régen. A ňitott ajtóban eǧšőke, kocos, vizšemü ember, lehet vaǧ neǧven éves körüli, barna ruhában, a fogát piškálja és teljesen šemü­veges. Mikor engem meglát, futólag megemeli a kalapját és ašt mondja:

- Jó-napot felség.

És tovább piškálja a fogát unott, siralmas arccal. Én odameǧek.

- Maga mit činál itt sors keǧelméből alattvaló?

- Én itten a fogamat piškálom, felség.

- Ešt látom. De hoǧ meǧ a bótja?

- Néha jön valaki felség.

- Kičoda jön ide?

- Hát tavaj volt eǧ haláš, aki fogott eǧ naǧ halat és lefotografáltatta fénképnek. És két év előtt a réšeges révkapitáňt kiementettem a vízből, mer beleesik mindig, hálából činált eǧ čaládi képet, ami ő meg a kuťája.

- Hát akor fénképezzen le engem is.

- Naǧon šívesen. Akkor legalább kiirhatom, hoǧ udvari féňképező.

- Nem bánom - feleltem.

De ben aš üzletben meglepett naǧon, hoǧ eǧ öreg hölǧ ül, aki ojan, mint a halál. Őš és fehérarcu és šürkešemü és nem šól, čak néz.

Eš segitett, amig a fénképéš levett, kiráji pózban, revolverrel a kézben ahoǧ ép ráfogom.

- Magát hoǧ hivják? - kérdem.

- Firmin. Eš a nevem. Henry Firmin. És a hölǧ Madam Ponciere.

- Maga itt mindig féňképéš volt?

- Nem. Vezérigašgató. Hajózási és vasuti. De amikor Alvareš elment aš én réšvéneim leestek és én velük.

Ezután siettem. Hadd lássa a ruhát a nép, mer boldoggá tett, a jó, bő cipő. Le a városba!

De volt is látváňosság! Körül fogtak és éjjent montak.

Ojan öröm vót, hoǧ čuda. A réšeg révkapitáňt kimentették, mer vizbeesett a čodálattól. Eš nem tud ušni.

És a vendéglőkben, mer bementem eǧ rumra, íǧ šólék uralkodóilag.

- Hej kočmáros! Az egéš birodalom aš én vendégem!

A révkapitáň térdrehulla.

- Éljen a kiráj!

És mindenkinek eš volt a véleméňe. És akkor emelém poharamat:

- Mától kezdve pertuban vaǧok a lakossággal! Šervuš nép! - és ők üvölték „šervuš kiráj!”

És ittunk és öššeölelkeztünk.

- Éljen a kiráj! Veššen Warins! - jeǧezték mek állandóan vaǧ kétšázan.

Erre ittunk és én játšottam a citerán és elénekeltem a „Lulu ha viššatérek Fiđiről” cimü dalt és mindenki megsimogatta a ruhámat és sirtak és nevettek és mindig iǧ šóltak, hoǧ „Éljen a kiráj!”

És akkor jöve vágtatva a katonákkal Sir Ekmont. Ő maga hintóba ült. Lihegve és sápadtan ugrott le. No erre vége volt a mulatságnak és menék višša. Nem is próbáltam ellenkezni.

De mičoda rivalgás volt, amikor ujra meg ismét iǧ šólának:

„Éljen a kiráj!”

- Felség - mondá Egmont, amikor ment a hintó -, aš hiba, amit ön teve.

- Aš hiba, ha šeretik a kirájt? Néššen hátra aňám testvére, akit régen ismereg!

És hátramutattam.

Az emberek integettek utánunk és fákjákat ǧujtának és énekeltek, boldogan. Mer pertut ittak aš uralkodóval. Eš erre felé naǧ mektišteltetés. Šámbameǧ.

Mi pedig már az elátkozott sinek mellett haladunk, mešše, És ekkor eldörrent valahol eǧ lövés ott füťülve el a gojó köztem és Egmont között.

Meréňlövés!

A katonák a bokrok közé ňargaltak, és én is üldözni akartam a gašt, de Ekmont megfogott és a koči sebesen gördült tovább.

- Ezért hiba felség, amit tett - monta Egmont.

És most aš eǧšer igaza volt. (Fojtatása következik.)

14.1 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

    

Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója VIII

Ešt a naplót ašért keštem irni, mert eǧ különös felvilágosítás követkeštében Őfelsége amikor bučuštam többrendbeli fiǧelmeztetésre hivta fel a következőkben. Ez akkor volt, amikor átattam ennek ašt a cimeres šarvasbőr táskát, amit Piškos Fred ellopott Fenanteš­től. Eš az Ekmont is ojan šigoru, mint aš volt.

De én elbántam vele éspedig iǧ. Ámbár:

Kihallgatózásra jött, amikor néǧ napja már a fölegvárban minden ajtaja le volt zárva oštáj­lakomnak. A legutóbbi nép közé veǧülés miatt.

Akkor jött a Higdaló, ez a Gombperec. És mondá. Zöld papagáj ruhában volt araňos diššel:

- Itt van a fogadó idő. Kiván valamit felség?

Mondom: Igen, kivánnék valamit.

- Mitpedig felség?

- Veǧen eǧ parókát, mer káprázik a šemem a kopašságtól, ha čillog a lámpáknál.

- Parančára - mondá. - Felséged előírhatja, hoǧ mijen parókát veǧek.

- Mondom: zöldet, mer az meǧ a ruhájához.

Azt mondá erre, hoǧ akkor őtet majd kinevetik. Megňugtatám, hoǧ az iǧ is megtörténik, tehát nem kockáztat semmit.

Erre bejelenté Egmontot, aki jött. Ketten bešélgetünk kétšemközt Ekmonttal, mert Gomb­perec ki vitte az övét.

- Felség - mondá Ekmont. - Holnapután államtanáč. Önnek meg kell hozni az új törvéňes pikkejezést a trónöröklést illetőleg.

- Ašt én nem tešem - mondám. - Maga jól tudja, hoǧ én nem vaǧok a kiráj, mert ǧerekkorom óta jól ismer, és homlokán heged a régi sebes kardos ňom. Tehát tudja, hoǧ nemvaǧok kiráj, tehát nem hozhatok új törvéňt.

- Ha iǧ lenne, ezt már mondtam eǧšer - felelte igen dühhel -, az halálos kivégzést vonna maga után.

- És én magam után vonnám önt. Mert ismeri a kirájt! Miért nem leplezett le azonnal? Miért haǧta, hoǧ a trónvitorlás törtéňen? Ha én bünös vaǧok maga a palást!

Iǧ odamondtam! Eǧenesen neki!

Erre kissé falfehére halotthalváňult. Jól viššavágtam. Mer ha én nem vaǧok a kiráj és idáig haǧott engem fajulni, akkor ő is palástbünös és ezért mellém ítélik a šomšéd kötélre bíróilag.

Egéš elém állt. De én nem ijedék, mer eš nem čaládi nekünk.

Iǧ šóla:

- De... azt köňňű bebizoňítani, hoǧ ön ép nem elméjü és ǧámság jön. Én lešek a régen herceg és önt a főleg várba életfoǧtig várja a...

Itt valami nőt mondott, aki vár. Bizoňos Ella. Az várja a bolond uralkodót. Bizoňára ápo­lónő. Tudom már! Ašt mondá:

- Önt várja a Citad Ella!

- Néše - mondtam -, én nem vaǧok eǧ šivbajos uralkodó és velem nem lehet a sors keǧelméből kitólni. Én nem hošok törvéňt, amig nem vaǧok šeméjesen itt. Mer most čak hejettem vaǧok itt. Maj ha viššatér az igaši. Aš hoz.

- Három nap gondolkozási időt kap. Ha addig... nem šánja el magát, akkor čelekšek! Érti... felség?!

- Nem vaǧok hüje - mondám keǧesen.

- És mi a válaša?

- Az, hoǧ majt pont magától kapok šivrohamot az ijedségből fojólag.

- De...

Keǧesen čengeték a gombon:

- A kihallgatóďás véget ňert!

És nem felelhete mer jött a Hidlakó fehér parókában fekete maslival hátul.

Ekmont remegve dühtől távoza.

- Eš a paróka régi francia alonč nevezetü... Eš jó? - mondta a Hidlakó.

- Ojan azzal a maslival, mintha eǧ hibbant őš nő bakfisnak hinné magát. De jobb, mint saját féňčišolt, hajtalan skalpja.

Mondám. Ő fordula és mente. És ojan volt hátulról nézvést copffjában a fekete propellerrel, mint eǧ különös hitroplán.

Én pedig bementem a köňvtáršobába és kivettem a polcról, a köňvek tára mögül pálinkát. És ivék.

És amikor este lett, akkor jelenté lakájom:

- Az áǧ előálla.

Miután átköltöztettek éjšakára, sejembe és már lefeküdtem volna, amikor kopogtatnak.

Eǧ képen. Mert a falon eǧ kép ábrázolá aťámat, aki elhuňt, eǧ öreg St. Antoniot. És ujra kopogás hallatšott, a kép mögül, amiről kiderült, hoǧ rejtekajtó mint filmben. Mert félrelé­pett a kép, és mögüle a keretben eǧ fojosóból megjelent eǧ hölǧ.

A kirájné állt ott. Aňám! Akinek nem én vaǧok a fia, čak hejettem pótolom magamat.

- Bočásson meg uram! Nem volt módomban idejönni másképp.

- Más kép ninč is a šobában - mondom én -, de keǧeskedjék elhaǧni kereteit felséges kirájaňa.

És bejött.

- Ezt a járót čak én ismerem és boldogult férjem.

Naǧon šomorúnak látšott a kirájnő. Sajnáltam. Šivből.

- Mit tehetek felséges aňakiráj?

- Uram! Ne írja alá a pikkejezésről šóló törvéňjavaslatot!

Habozott és a hajához ňula.

- Mek kell bíznom magában - mondá majdpedig. - Uǧ látom, eǧšerű de okos és jó ember.

És most mint valami polgári aššoňság, eǧšerűen mekfogta a kezem. Ez naǧon jól esett, mintha čak aš én mamám lenne. Nekem is volt. Mer nem čak kirájoknak lehet mamájuk, hanem sokšor a legeccerübb čavargónak is. És mék ašt mondá:

- Hallgasson ide fijjam!

Iǧ mondá!

- Ekmont, a fivérem, a koronát akarja magának. Saját magának. Ha az a törvéň van és magát šerenčétlenség éri Warinstól, hoǧ a meréňlő megöli, akkor vaǧ én vaǧ ő lehetne a kiráj, az uj törvéň šerint, amit magával akar beleitatni uj törvéňnek. A mostani šerint, nem lehet más a kiráj, čak vérbeli St. Antonio.

- Ijen gaz ez aš Agmont?

- Fél. Naǧon fél.

- Mitől?

- Aš régi történet. Huš év előtt én nem voltam kirájnő, hanem Wilbour Tehodor fregatt­kapitáň felesége voltam, és šületett eǧ ǧerekünk. Az elhuňt kiráj, St. Antonio főherceg eǧšer látott Tahitiben, ahol laktunk és belém šeretett. Neki is volt akkor eǧ ǧereke és felesége. Én hát nem is álltam vele šóba mint aššoň. Hišen nős, čaládos volt. Ő akkor éppen trón nélkül élt Tahitiben, mer lázadás miatt menekült. Felesége a kirájnő sohasem látta Almirát. Azután eǧ ragájba meghalt felesége és ǧereke, és naǧon šerenčétlen volt és sokat járt hozzánk. Kedvelte férjemet, és fivérem, Egmont, bizalmasa lett. Akkor aš én ǧermekem volt kétéves. A férjem Wilbour Theorod fregattkapitáň akkor úton volt. Ő soha­sem volt jóvišoňban Ekmont fivéremmel. És eǧšerčak Ekmont ašt jelenté nekem, hoǧ Theodor betegen jött haza fregattján, és a Šingapuri kórházban van. És engem yachtra ülte­tett, hoǧ hošá menjek. És akkor amikor a yacht ňílt tengeren volt kisült, hoǧ Ekmont hazudott és elvittek Almirába. Erővel. A ǧermekemet előre elvitték tőlem, és miatta én is mentem. Čukott kočiba vittek a kikötőből a Főlegvárba, de a nép éljenzett. Aštat hitték hoǧ én vaǧok a kirájné. Mer a kiráj ezt hirdette ki. Pedig a kirájné az igazi trónörö­kössel még Tahitiben meghalt. De a nép ezt nem tutta, čak látták, hoǧ jön eǧ ǧerek meg eǧ nő. De az én voltam. Mit činálhattam én a főlegvárban? Férjemet nem értesíthettem. Vele elhitették, hoǧ elhaǧtam. Belekellett ňugodni lassan, lassan. És a ǧerekem iǧ trón­örökös lett. Egmont mindig tudott engem tenorizálni. Most is. A St. Antonio, akit maga ismer, az Wilbour Theodor fija, és ezt senki sem tudja, ő se tudja, čak Egmont, én és most maga. És tutta a meghalálozott, a néhai kiráj báťja, Fernandez, aki régen herceg volt...

Eš naǧon regéňes história.

- És - kérdem - mit tett a fregattkapitáň Wilbour Theodor?

- Ő keresett sokáig. Ašután évek mulva megtalált. De a fija miatt hallgatott, hišen már ak­kor trónörökös volt és čendben elment. Ekmontnak pedig írt, hoǧ ha a fia kiráj leš, meg­mond neki mindent. Eš leš a boššuja. És Ekmont mindég félt ettől, és ha mostan törvéň jön, hoǧ aš én kirájnői čaládom is örökölheti a trónt, akkor ő mekkoronáštatja saját magát és a fiamat kisemmizi a trónból.

Mostan értettem.

- De - kérem - miért vaǧok itten én? A kiráj a hajón tutta ašt, hoǧ engem elhošnak ide? Nem igaz, hoǧ ő veǧülni akart?

- A kiráj nem tudta, mi történt, čak ašt akarta, hoǧ maga hejette Šingapurban leǧen, amig ő sétál kissé. Ám a Titkos šolgaság eǧ embere ezt kihallgatta, közben mi rádión megtuttuk, hoǧ Warins Bob megšökött a börtönből, és jön meréňletet elkövetni. Ekkor kapóra ǧött a Titkos Šolga értesitése, hoǧ fijjam magával šeméjt čerélt.

- Aha! És iǧ nem a kirájt meréňli, hanem engem öl meg.

- Igen. Eǧ Greenwood nevü tudós tanárt kellett čak értesiteni, hoǧ tagadja le a herceget. Ő köšölte azóta, hoǧ megtette, de naǧon fájt. És maga elé utazott Ekmont. Mivel az érke­zésnél átölelte magát, mindenki azt hitte, hoǧ maga a kiráj. De nekem ez iǧ nem tetšik, hát megmondtam. És ha nem akar ebben a vešéjben maradni, menjen.

- Ezt naǧon jó tudni, ámde nekem megpuccolni nem šokásom.

- De a pikkejezést ne engedje, mert Ekmont a fiamat, amire viššatér, kijátšša a kinul­lázásból, hoǧ ő leǧen a kiráj saját kezüleg.

ljen eǧ körmösfont ez aš Ekmont homlokán a feltünő ismeretjel dacára.

- De - felelém - hoǧ haǧhatták őfelségét eǧedül Šingapurban, miután az a Greenwood megtette (de naǧon fájt.)

- Mer a mi titokzatos šolga álatunk embere ott a hajón ašt mondta, talált valakit, aki őfel­ségét lešállástól keštve követi és megvéti, és ez ojan ember, aki bištos meg tudja óvni, mint a testőrsége. És majd őfelségét elvezeti eǧ hajóra, amejjel Tahitibe višik.

- És íǧ történt?

- Nem sajnos - és sóhajta šegéň. - Aš aš ember nem birt ott lenni a kišállásnál, és most nem tudom, hoǧ mi van a fiammal.

- Ki aš aš ember?

- Akit maga bezárt hušonnéǧ órára. Piškos Fred, a kapitáň, a ládába.

Most már tuttam, hoǧ mijen igaša volt, amikor elájult.

Kelt mint, ma uralkodásunk annójában, Almira šékestrónváros főlegvár által kézzel. Fojatás a következő

16.1 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy naplója IX.
Almira főlegvár šobámban. Kelt mint bent.
Most mégisčak lejírom, hoǧ a napló mitől jön rá az emberre; mer nekem magamtól sohasem jutott volna az ešembe.
Aš úǧ kezdődik, hoǧ őfelsége mégis akormikor a hajón álltunk, mondá:
- Majd viǧázzon azért mindenre, nehoǧ galibát čináljon.
- Felsék bíšhat - mondám higgadtan -, én megállom a hejét a trónon, illetve megülöm, mivel álldogállni nem šokásom.
Akkormég úǧ hitte, hoǧ ő jön hejettem kirájnak. Pedig én mentem hejette, mert Green­wood őt letagatta (pedig fájt neki) Egmont meg engem felismert és az nem fájt senkinek, hoǧ a ǧilkos Warins és az öššes bentšülöttek eǧ čavargót öltek meg a kiráj hejett. Čak ašt sajnálom, hoǧ eǧ napra ládába zártam Piškos Fredet, és íǧ nem bírta elšöktetni Tahitibe a kirájt.

No minteǧ. Reméljük a legjobbat. Én čupa jobbhejre attam ajánlást őfelségének ezért, ha nem leš baja, akkor örülhet, hoǧ megúšta.
Mostanában a köňvtárban pálinka hejett köňvet is néztem több alkalommal. Naǧ ural­ko­dók volt a címe, és tanultam ebből a šakmát.
Itten van aš, hoǧ minden uralkodónak čaládi fája van, de amint látom, ašon nevek nőnek. Ašután áll, hoǧ eǧ uralkodó, bizoňos Bonepárti ašt monta, hoť keňérrel és vassal Kí­náig is eljut Franciaoršágból. Aš nem kunšt. Próbálja meg eǧ vas nélkül, ahoǧ én šok­tam. Továbbá uralkodók keǧesek, leereškedők és fent ségesek és nem tetšő eǧéneket a vár fogán lelövetnek. Vaǧ pedig lefejezték a ňakukat.
Meg ešt modják: „Uralkodása alatt népe felvirágzott és a főtéren eǧ šoborba megőre­gítették mását. Népe célját tűšte ki boldogulásul...”
Van itt eǧ 8-adik Hendrik, aš mindég a hóhérnál tartott válópert. Igazán elveštették érte fejüket a nők.

Hát eš nem érdekes. Sokkal izgatóbb, hoǧ a főlegvár erkéjén át látok jönni eǧ ismerős alakot.
És megrémültem... Šentaťám...
Miféle čoda?
Ez Bonifác!
Semmi 2-ség. Ez a šélhámos megismert a hajón és megsejtette aš üzenetet! Ide jön žarolni! Na megállj! Sajátkezüleg čengeték, és amikor jött a lakáj, kinek cipőjét még mindig hordám (saját lábulag), a hídlakót kértem.
Na jött. Copffján a propeller, ruhája zöld és mintha holta után márváňba megöregítették volna.
- Gombperec úr! Eǧ ember jön a főlegvár felé! Fogassa el.
- Miért felség?
- Ez az én dolgom. Azonnal fogassa el, vessék börtönbe és hajnalban a vár fogán...
- Felség! - rebegé.
- Čend! Kora hajnalban a vár fogán felpofozni és kitoloncolni a šigetről. Többé nem láto­gat­­hatja.
- De... ez nem törvéňes eljárás! Én itten eǧ miništer rangjában a törvéň őre vaǧok.
- Kollegám eǧ bizoňos 8-adik Hendrik, aki šintén šigeti kiráj volt, még Mórhus Tamás nevű miništerét is lefejezé.
- Felség... ez naǧon régi volt.

- Majt én viššahozom ezeket a régi šép időket. Menjen s teǧe amit parančolni keǧem vala. Ašt az embert hajnalban a vár fogán eǧ baleǧenessel kitoloncolni.
Rezgett a feje šegéňkének, amíg ment. De paranč az paranč, jól tudám.
Amikor kinéštem aš ablakon, éppen elfogták ešt a sakál Bonifácot. És ha nem néštem volna kiráji tekintéjemet, enenkezüleg kenek le neki, mert ijesmit nem jó másra bízni.
Ešután jelentené a lakáj, hoǧ a fürdő tálalva van. Mer kirájoknál ez úǧšólván mexokott művelés. Majd utána ismét jött Gombperec a hídlakó, de a feje még mindék rešgett. Eǧik kezében hošta a cipőit és harisňában volt.
Igen kevéssé elbűvölő látváň fiatal hölǧeknek. És már esteledett. Mondá:
- Felsék, aš államtanáč várja.
Meghajolt és távozott, mer harisňában volt. Én is kéšültem a cipőt lehúšni, és jött a lakáj.
- Šőr Ekmont!
- Jöhet - mondom én.
És jőtt: Eǧ másodpercig farkaššemet néztünk. Azutág šóla:
- Kéš van az államtanáčhoz?
- Igen. Čak... megfürödtem éppen.
- Röviden: ha a mai államtanáč nem pikkejezi a trónöröklési törvéňt, akkor ǧámság alá jön, és a Citag Ella várja magát.
Bištos eǧ öreg nő, hoǧ íǧ iješt vele. Mostan baj volt ašonban a ǧámság miatt.
- Nézze Egmont... ešt... úǧ áll a dolog, hoǧ adjon időt még... mondjuk...
- Hiába 5-öl 6-ol. Eš fikš! Eš hadüzenet. Áll Timátum!
Ez valami bentšülött átok lehet. De minǧár elment.
Én meg ott álltam megfürödve.
Most mi leǧen? A kirájnő kért, hoǧ ne írjam alá. A kiráj sem akarhaťťa, hoǧ én a képébe törvéňt hoššak.
Kinéštem.
Sok, sok čillag volt és nehéz nedves esti levegő... Mindenfelé a pálmák és a šapad terméšet jó šagai, meg arra mešše a sima fekete Indiai Oceján.
Eh! Fülig Jimmy! Mire várš? Viǧél el néháň ékšeres kitüntetést orgašda barátaidnak és ǧerünk! Nem teneked való az uralkodói ipar!
Már most vať két napig nem jól alšom aš áǧban és ninč étváǧam. Toulonban eǧ vizes bálán jobban hálnék és fejedelmi lenne utašni eǧ hajófenékbe.
Eš nekem elég volt! Mire elmúlik a monšun, jó lenne valami lármás kikötőbe lenni...
Hát ǧerünk. És ešennel kiváltó tištelettel ajánlom magamat! Néháň kisebb fém emléktár­ǧat, araňt meg ijent azért višek. Aš ember inǧen nem uralkodik! Ahoǧ a kirájnő mutat­ta, elfordítok a kép mellett eǧ fát és a keret odébmeǧ. Én beslišolok és viššatolom.
Jó napot. Čak várjon a tištelt államtanáč harisňába, amíg náthát kap. Végigmeǧek a fojo­­són. Mert a žeblámpámat megőrzém uralkodásom idején. Kešdetétől napjainkig.
Néháň šép naǧ patkáň riadtan šétfutkál. Hejes kis állatok ešek. És végül ǧövök eǧ naǧ kapuhoz. Ešt kiňitom és ottan vaťok a heťoldalnál.
Šabad ég alatt!
Telešívom magamat a friss levegővel! De naǧ öröm, ha az ember tetroniďálhatja magát... Ott van a vasúti sín fűvel benőve... Istenem! Hoǧ is van a čavargók naǧ mondása?
„Mindenütt jó, de a legjobb sehol!”
Hohó!
És már indulnék, amikor eǧšerre eǧ čendes hang mondja:
- Jó estét José.
Ott állt előttem a kísértetkapitáň, és eǧ pištojt tart az arcom elé, de ňugodt és közömbös, mint mindig, és sapkaerňőjén, meg a gummiköpeňén fojdogáló párák vízčöppjein meg­čil­lan a holdféň.
- Maga...? - mondom kissé rekedten, mert furča volt.
- Igen.
- Ki maga?
- Mindeǧ José. Íǧ nem haǧnak ott eǧ trónt, baťťúval, éjšaka!
- Mi köze?
- Čend... Még šükség van magára José. Maradnia kell, érti?...
- És ha nem?
- Akkor lelövöm.
De ezt šinte šelíden mondta. És cigarettázik.
- Mondja José, igazán nem tudja, mi lett avval a šekréňňel, ami Fernandez šobájában volt, aki régen herceg?
Mit akar ez evvel? Valami kíǧó zörren a bokorban.
- Feleljen, de őšintén, mert naǧon fontos lehet.
- Felelek. Nem tudok a šekréňről... Dehát eš miért fontos?
- Mer... lehet, hoǧ amikor én magával vízbedobattam Fernandezt, akkor a halott hejett ez a šekréň volt a lepedő alatt.
- Ašt nem lehet! Láttam a halott kezét kilógni. Šürke, naǧ kéz...
Valósággal felderült az arca:
- Eš biztos?!
- Bištos... Dehát...
- Menjen višša, José.
Köňňű šél jött erre át a dagájjal a tenger felől és sós šag volt... Láttam is mešše, ahoť eǧ repülő hal felugrott a višből és tükrözve fitšánkolt...
De jó lenne menni.
- Višša José - mondta ismét čendben és nekem višša kellett meni, pedig ojan čuda ködök jöttek befelé a tengerről...
- Hm... - jeǧeztem neki mentében. - Félek az államtanáčtól...
- Nem leš államtanáč! - kiáltá utánam és bečapta a kaput.
Hallottam, ahoǧ eǧ naǧ šiklát dübörgőn rágurít.
Fogva voltam, most már. Erre ninč többé kijárás. De miért mondá, hoǧ nem leš állam­tanáč?
Pedig nem, volt. Jól tudta.
Engem már mindenfelé kerestek és mind cipőben. És rémülten.
- ltt van Warins - mondta rekedten a hídlakó.
- Mi történt?
- Šör Egmontot megölték. Ő volt a boššú első áldozata. (Fojtatása következik.)