A ǦEREKŠEMŰ ÉLET-TAVON
Eveztem én az élet kék taván.
(Remegtem éles alkoňatkor eǧšer,
Mivelhoǧ ninčen semmi kabbalám
S de furča állat a magános ember,
Šeretne látni büške partokat
S kilépni eǧre soha-soha nem mer,
Čak mešširől tár kapži karokat.)
A víz pihent s gondoltam naǧ kevéjet
(Avar kirájfi volt a gondolat):
Pihen alattam a tajtékos élet,
Eǧ vén öreg a parton gödröt ás:
(Ǧerekšem volt, de méje feketéllett.)
Riašša fel hát köňňtelen čapás!
Az ingó lécen bátoran megálltam
S elém bukkant a vízi-óriás.
Ajkát tartotta. Remegett az állam:
Ha čókolom, a vérem nem hevül.
(A partok égtek rőtšakállú lángban.)
Aztán eltünt, otthaǧva eǧedül.
S én még sokáig megkövülve vártam
S úǧ vert valami itt bennem, belül.
1922 első fele