ERŐÉNEK
Derekamban tizenhétéves izmok ringatóznak
És šemem meg nem čorbul a horizontnak az élén.
Én vállamra vešem a Tavašt
S a šívemnek hozom el.
Bírom vonšolni Időtlenségem igáját
És térdeim nehezebb sújú sóhaj alatt is
Meg nem roǧadoznak.
Én magamban rejtem a tűzokádót,
De ajkaim keserű rimeknek a bánatát fačarják.
Talpam alatt gúlák világa porladozik šét
És a végtelen Nap idešédült lelke
Égbebillenő fejem košorúzza.
Öššešorított öklömről a sebek lečöpögnek
S én még tudok is alázattal borulni
Aňám beǧepesedett koporsójára.
1922. ápr.
