TÁVOL ZONGORA MELLETT
A hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából šáll a gőz.
Lassan simítja arcomat a mámor
És bennem most šáz élet kergetőz.
Mártának hangja jut ešembe mostan,
Oly bársoňos volt s ez nem az övé.
Šegéň, talizmánt tőle nem is hoztam.
Šemem mered a zongora fölé.
A čókos ajka itt remeg előttem,
Ó jaj, hoǧ tőle mešše elvetődtem,
Ó jaj, emléke mért olyan erős?
Hová kell mennem? Nem eňhít a Távol.
És hangok ömlenek a zongorából,
Mint illatos teából šáll a gőz.
1922. ápr. 11.
