ÚTRAKÉŠSÉG
Ha elmeǧek, ha šólítanak,
Utánam minden ittmarad.
Öšše lešek már én törve,
Čóktalanul megǧötörve.
S utánam minden ittmarad.
Meňňi láň és meňňi ajándék!
Meňňi bűn és meňňi šándék!
De a bűnös, én nem vaǧok,
De a ǧáva – én az vaǧok.
Meňňi bűn és meňňi šándék!
Én soha, soha nem ňugodtam,
Mindig, mindig čak futottam.
De miért is? – nem is tudom;
Šilaj Bánat az én hugom,
Jaj, a hugommal futottam.
A šerelemmel lešámolok,
Az élettel elšámolok.
Ninčen semmim s kire haǧjam,
Ninč šeretőm, mit tagadjam.
Az élettel is šámolok.
De čak az bánt most, ha šerettem,
Hoǧ balog volt minden tettem.
Néha bárǧú képpel álltam,
Hoǧ šavakra nem találtam,
Hoǧ balog volt minden tettem.
Jaj, nem kisért az araň hangja,
Se féňes cím naǧ harangja.
S ez a sorsunk – pici ember
Naǧot merni soha nem mer,
Čak törődik s ninč haragja.
Šerettem én is a róžákat,
Még jobban a parti fákat.
Leš még virág, čókos róža,
Sóhajt fa is le a tóra
S nem šeretem már a fákat.
Az én réšem, a šáz araňom
Nem az eňém, mind itt haǧom.
Öšše lešek már én törve,
Čóktalanul megǧötörve.
– Élet, Élet, Terád haǧom!
1922 első fele
