ÁLOMBAN EŇÉM VAǦ
A boldogságunk némán meghúzódott
És mi is hallgattunk a titkolóďó čöndben.
Kájhánk lángja is örömmel lobogott
S ajkunkat a šerelem šárazra perželte.
A komoj falióra se mormogott
S meghökkentek akkor a büške, fehér falak…
Álomban mindig egéšen eňém vaǧ.
S hišem fönn is néha, hoǧ megčókoltalak.
1922 első fele
