Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: AJÁNDÉK

 

AJÁNDÉK

A šívem hoztam el, činálj vele
Amit akarš. És nem tudok mást tenni
És nem fáj nékem semmi, semmi, semmi,
Čak a karom, mert nem öleltelek.

Oj féňes az még, mint uj lakkcipő
És lábad biǧǧedt vonalára šabták.
De rugaňos, mint fürge gummilabdák
És mint a sponǧa, mej tengerbe nő.

Két fájó karral ňújtom mostan néked
És fáradt, barna šóval arra kérlek
– Ha eltiporš is füvet, harmatost –

Ha elšakadt a lakktopánka eǧšer
S ki megfoltozza, nem terem oj Mester:
Az uccasárba akkor se taposd.

1921

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: AZ ÖRÖK ELMULÁS

 

AZ ÖRÖK ELMULÁS

A földön semmi nem örök…
A fákon árňak nőnek este,
A félhomáj is ňöšörög.

Elošlik a Gond barna teste,
(A žíros földbe rothadunk)
S ki eǧkor óhajunkat leste

– Ó, pušta šív, borus aǧunk! –
Már köňňező šem, búčut intett.
Mi mindent, mindent elhaǧunk

És minden, minden elhaǧ minket,
A šó, kisértés, döjf s a vér
És viššasírjuk köňňeinket,

Mej már az Óceánba ér.
És čak hiába, nem jő višša,
De jön hejette téli Dér,

Ki sóhajunkat is fölišša.
Már aztán čendesek vaǧunk –
A téli álom dermedt, tišta,

De senkit nem čókolhatunk.
Virágot hullat el a bodza
S majd eǧ čomóba rothadunk.

S rég hallgat a hős méla kobza.
A váǧam még ma dübörög
És holnap veštemet okozza.

A földön semmi nem örök:
A herňó hull és a madár is
S az évšázad föl nem hörög.

1921. nov. 26.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: VÁǦMAGAM A HOLD ALATT

 

VÁǦMAGAM A HOLD ALATT

Be jó az éjben bátoran menni,
Be jó az éjben eǧedül lenni;
Bús tavaši éjjel
S borusan járni šerte-šéjjel.

Ha a Hold šuňňad, šellő se rebben,
Virágok ňitnak elfeledetten,
Tüzes, tüskés róžák,
Ölelik a Föld takaróját.

Elhaló hárfák titkos zenéje
(Ez éj a lelkem örökös éje)
Hűs tavaši éjjel
Sirat Valakit bús šešéjjel.

Mešše vidéken – ismerős tájon
Éjjel bojongok. – Senki se šánjon!
Hiš ez az én kertem
S bünhödnöm kell, mert naǧot mertem.

Belépni mertem, šétnézni benne:
Kóborgó Váǧam ha ňugtot lelne!
Šelid, čöndes éjjel.
S bojongok benne šerte-šéjjel.

1921. nov. 26.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: KERESEK VALAKIT

 

KERESEK VALAKIT

Tele váǧakkal zokog a lelkem,
Šerető šívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.

Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavaš
S nem tudom, ki az.

Čüggedő šívvel loholok eǧre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok eǧre.

Köňňim čorognak – majd kiapadnak:
Váǧak magukkal meššebb ragadnak –
Majd kiapadnak!

Búsan magamnak akkor megállok,
Šemem čukódik, semmitse látok –
Akkor megállok.

Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem váǧom arra az eǧre,
A Végtelenbe.

1921. okt. 31.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: SÓHAJ

 

SÓHAJ

Ha köňň čorog,
Ha kebel sír,
Ha jaj hallik,
Ha ég dörren,
Föld kerekén,
Akármerre:
Az én köňňem,
Az én keblem,
Az én jajom,
Büntetésem:
Föld kerekén
Akármerre
Járok, mindig
Čorg a köňňem,
Sír a keblem,
Jajom hallik,
Az ég dörren
– Átkozott fej
Az én fejem –
Átkozott fej
Te fölötted.

1921. okt. 31.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: TENGERHEZ

 

TENGERHEZ

Rengő čoda Tenger!
Fonjad körül bánó dalaiddal
Élet után váǧó lelkemet.
Tépd ki šívem kérges rejtekéből
Tompa dalok árňékéletét.
Mert ǧáva az ember.
Nem mérkőzik titkos hatalmaddal: –
Ha rám borul a sötét – eltemet.
Pártos harcon elsorvašt, elöl;
S čak feňeget, de nem jő a Vég.

1921. okt. 31.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: VÉGTELEN ÓTA…

 

VÉGTELEN ÓTA…

Végtelen óta fojnak a percek,
Végtelen óta fojnak a köňňek –
Harsog a tenger, árad a tenger
És jaj! utánok még többen jönnek.

Ezer forrás sír végešakadlan
És jaj, az aňja úǧ šereti!
Harsog a tenger, árad a tenger,
Fáradt a lelkem, ölelgeti.

Fojnak a köňňek, fojnak a percek,
Nem tudni: Hová? Merre? Mivégre?
Harsog a tenger, árad a tenger –
Eltünik eǧšer a Semmiségbe.

1921. okt. 31.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: AKKOR

AKKOR

És akkor zuhogott, čattogott, villámlott
S akkor kerültem mešše šobámat
És akkor őrjöngtem, šidtam a világot
S akkor tiport legjobban a Bánat.

S akkor imádkoztam, követeltem, kértem
És akkor sírtam šívből igazán
S akkor bánó šívvel megǧóntam, megtértem,
Mert akkor halt meg eǧ láň, eǧ leáň.

1921. šept. 24.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: MÁMOR

 

MÁMOR

Šeretném felverni lelkem dalával
A šomorúk šivét, a világot.
Most megbočátok annak is,
Aki bántott.

Šertném a keblemre ölelni az
Életért kűzdő, fájó rabot.
Šeretném feltámaštani,
Aki halott.

Šeretném, hoǧha lassabban forogna
És végre megállna a naǧ kerék.
De a legjobban šeretném,
Ha šeretnék.

És šeretnék alkotni čodásat és
Ezer ǧöňörűt, šépet meg naǧot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vaǧok.

1921. šept. 24.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: EǦEDÜL

 

EǦEDÜL

Eǧedül fogok én állni a világon.
Eǧedül, eǧedül, nem leš soha párom.

Nem leš soha párom, aki vigaštaljon,
Aki šenvedésben čókot čókra adjon.

Čókot čókra adjon s aki hű, nem álnok,
Aki büške arra, hoǧ mellette állok.

Aki míg én alšom őrködik köňňezve,
És, ha ébren vaǧok, kacagó a kedve.

Aki šeret engem, aki meghal értem
S még akkor is šeret örök-viššatérten.

S nem fog borulni le rám senkise sírva,
Ha majd távozom az örök-néma sírba.

1921. šept. 24.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: ÜLÜNK EǦMÁS MELLETT

 

ÜLÜNK EǦMÁS MELLETT

Ülünk eǧmás mellett a padon.
Ülünk eǧmás mellett némán, hallgatagon.
Ő nem šól hozzám, és én se šólok néki.
– Mért kell a čüggedtnek búsan – mégis élni?
Nem šólok hozzá, bár tudom, hoǧ šerelme,
Hallgatok mellette, bár tudom, a lelke,
A lelke-šerelme čupán értem ég,
S azt is tudom, hoǧ meg fog siratni még.

1921. šept. 24.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: BOJONGOK

 

BOJONGOK

Hol van az a kis ház, hol kevesen járnak?
És ahol šeretnek, és čak reám várnak,
És čak reám várnak.

Merrefelé menjek? Balra-e vaǧ jobbra?
Fönn čillagok vannak, fölnézek azokra,
Féňlő čillagokra.

Merre ninč čillagféň – arra fogok menni,
Ott fognak igazán engemet šeretni,
Igazán šeretni.

1921. šept. 24.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: JELEN, MULT, JÖVŐ

JELEN, MULT, JÖVŐ

Az elmultba šemem tétován tekint
Eǧ percre čak! Üldözi a jelen,
Nem pihenhet régi emlékeken,
Unos untalan viššatér megint.

A jelen, oh! a jelen mindig bántott,
Amerre én, mindig arra haladt,
Tövisekkel hinté bé az utamat
S elvett tőlem reméňt, boldogságot.

Nem veheté el, bár kínzott naǧon
– Történik minden, ahoǧ írva vaǧon –
Nem veheté el, nem, a jövőt tőlem.

Tövises úton segít a jövendő;
Jövőben dičőül meg a šenvedő;
Jövő mutatja az utat előttem!

1921. ápr. 15.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: ŠERETNÉM, HA VADALMAFA LENNÉK!

ŠERETNÉM, HA VADALMAFA LENNÉK!

Šeretném, ha vadalmafa lennék!
Terebéjes vadalmafa;
S hoǧ testemből jóllakhatna
Minden éhező kis ǧermek
Árňaimmal betakarva.

Šeretném, ha vadalmafa lennék
S minden eǧes árva ǧermek,
Ha keserű köňňe pereg,
Felkeresné s köňňeivel
Öntözné meg a tövemet.

Šeretném, ha vadalmafa lennék,
Mi ha majd eǧkor kišárad
És a tél apó kivágat,
Lángjaival felšárítná
Köňňeit a bús árváknak.

S ha čakuǧan vadalmafa lennék,
Volna öröm a földön és
Sehol semmi bú, šenvedés
S a mosojgó fejeket nem
Bántaná az elköltözés.

1921. ápr. 12.

 

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: A HALÁLRÓL

 

A HALÁLRÓL

Vas-öltöňben előttem áll
A šomorú, néma halál.
Hideg čókja
Nem izgatja
Sóhajtó kebelem.

Dörrenés s nem él az élet,
Futó ábránd, a multé lett.
Nem maraštja,
Már eladta
Hevítő šerelem.

Előttem áll s torkon ragad!
– Életmentő hát nem akad? –
Tovább nem vár,
S én? – meǧek már
Siratva életem.

1921. ápr. 11.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: ČÓKOLJ, ČÓKOLJ…

 

ČÓKOLJ, ČÓKOLJ…

Čókolj, čókolj utóljára,
Fehér karoddal ölelj át,
’š elmeǧek már nemsokára
S šerelmed életem ára,
Čókolj, čókolj és ölelj hát.

Már nem čókol! Ninč, ninč sehol
Én eljöttem, – ő – maradott.
Hűtlen-e már? Jaj! mást čókol!
Érzem, más ki néki bókol,
Más viš néki šép virágot.

Úǧ kinlódom! Nappal, éjjel
Čak mindig reá gondolok:
Vaj’ kit čókol most ő kéjjel,
Šembe šállva reméňemmel,
Hiš tőle oj távol vaǧok!

Itt van a boldog pillanat:
Hozzá, haza repülhetek!
Oj lassan halad a vonat,
Oj ǧorsan tűnik le a nap!
Višontlátom-e őt? Egek?!

Hála Isten! Honn vaǧok már!
Šívem pattanásig fešül
S azt dobogja: Tán nem is vár!
Čönd fogad, az óra is áll
S šemembe eǧ poršem repül.

Čókolok eǧ hideg kezet,
Zokogástól rešket vállam:
Azt hittem: hűtlen, rášedett,
Pedig čak engem šeretett
S šive repedt meg utánam.

1921. ápr. 11.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: AMIÓTA…

 

AMIÓTA…

Amióta megláttalak,
Šebben süt a nap le rám
És azóta šázšor šebben
Dalol a kis čalogáň.
Čak a piros ajkad néma
S mosoj rajta nem fakad,
Saját magam árňa vaǧok,
Hiš čókolnom nem šabad.

Amióta megláttalak,
Illatosabb a mező
És azóta tövis nélkül
Áll a büške róžatő.
Čak a lelked lett faǧosabb,
Čak a šíved lett büške
S šerelmemtől lobbant lángra
A kétségb’esés üške.

Amióta megláttalak,
Örök tavaš ég virul
És azóta kis madarat
Kis leáň nem tart rabul.
Čak te tartaš fogjul engem
S čak a šívem čupa seb;
A neveddel ajkaimon
Halok meg! – úǧ édesebb.

1921. ápr. 11.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: HOZZÁ!

 

HOZZÁ!

Araň hajad, mint a nap sugára
Vet féňkévét ruháčkád fodrára.
Reng ruhádban a karčú termeted:
Róžašálon a ǧémánt permeteg.

Šemed a méj tenger čillogása,
Égen földön ninč, nem akad mása.
Ha engem látš, lečukod čendesen,
Sugaráért od’adnám életem!

Lelked ňájas holdsugár az éjben,
Ringatózik méj tenger ölében.
Óh! előlem felhők takarják el!
S ha várok rá… eltünik – a nap kel.

Šíved? Óh! a šíved nem találom,
Ez az én bús, šomorú halálom.
Šéttörnélek! – de kezemen bilinč:
Meghalok érted, mert šíved az ninč.

1921. ápr. 10.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: A ŠÍV S A ŠEM

 

A ŠÍV S A ŠEM

A šív érez, a šem kutat,
Šép láň šerelméhez utat.
A šív dobog, a šív sóhajt
Ha a láň távol ninčen,
A šem ellesi az óhajt:
– Mit kívánš édes kinčem?

Ha eltűnik a šerelem,
A šív kérdi: – Mi leš velem?
Önző šív! magára gondol
S čakhamar életre kel.
S nem ǧötrődik semmi gondtól,
Hiš gond nélkül válik el.

A šem, ha ninč vis-a-vis-ja,
Rejtett kinčét előhíjja,
S mosogatja ǧötört léňét,
De ez már mit sem segít,
Višša nem kapja a féňét,
Ha elsírta köňňeit.

1921. márc. 29.

Jóžef Attila versek Bíró ABCh-val: ÖŠŠETÖRT ŠÍVEM…

 

ÖŠŠETÖRT ŠÍVEM…

Öššetört šívem bús kesergője
Čókot kért tőled, néma halott,
Šuňňadš te régen, nem hallš felőle,
Boldogan virulš, ahol vaǧ, ott.

Oh! ha lešállnál a magas égből
S lelkem akarnád vídítani,
Köňňem, mej most hull sűrűn šememből,
Nem volna tovább mért ontani.

Vaǧ ragadjál ki, hő šerelmeddel
Földi posváňság čápjaibul,
Várlak epedve, kedvesem! jöjj el!
Šánd meg a köňňem, mej eǧre hull.

Öššetört šívem bús kesergője
Čókot kér tőled, néma halott.
Nem šeretš már te, nem hallš felőle,
Nem kelleš nékem, oh! átkozott!

1921. márc. 28.