HOMÁJ BORULT AZ ERDŐRE…
Homáj borult az erdőre,
A čend susog ki belőle.
Denevér šáll, šól a kuvik,
Lassan a hold előbuvik.
Idő múlik, felhők jőnek,
Eǧenesen az erdőnek.
Ott megállnak, némán várnak:
Áldást adnak a határnak.
Majd leǧőzi őket a hold:
Tolvaj éjbe féňkévét told.
De lassanként sápad féňe:
Futtatja a nap föléňe.
Tülköl a ǧár, šól a madár:
„Talpon leǧen mindenki már!”
Hol van az éj? A multé lett:
Ujra itt van, él az élet.
1921. febr. 20.
