ŠERELMES KESERŰ HAZAFISÁG
Engem nem hívnak Párisok, Velencék,
Hol mint šökőkút, ǧönǧöz életár,
Reám Hazám tarolt mezője vár –
Ó, čak tarolt ne volna! én is mennék!
Talán, talán úǧ én is ott lehetnék.
De itt ašott a tépdesett határ
S hiába hullatom köňűm le, már
Nem sercen fű és nem libegnek lepkék,
Mert Istenúr hoǧ šántsa, bérre vár
És semmim sinčen, amivel fizetnék,
És hitem öššedől, mint kárťavár:
Jaj, Sorsunk elveštette bús
lelencét!
És šívem sinč, odadtam régen már
Eǧ šőke láňnak e fakult šelencét.
1922 első fele
