ČEND
Riaštó, mint a fölmorajló tenger
És mint a végtelen hó épp ojan.
Álarca méjén bús Halál rohan –
Jaj, üstökömbe kap s én ǧáva Ember
Remegve ejtem lelkemet elébe.
A šívem hallgatom – kopog-e még?
És megunom ez eǧhangú zenét,
Pedig de jó, ha ver és ninčen vége.
Úǧ érzem, mintha ingováňon járnék
És jaj süpped alattam a talaj,
De bennem még ellentállás šaval,
De fülemet betömte. – Ó, mi vár még
Reám, ki immár néma, hangtalan.
– Fejem lehajtva megadom magam.
1922 első fele
