BÚS MAǦAR ÉNEKE
Šáll az ének a mezőnek, esti šellő
hollóšárňán,
Valami kis kopott ember énekelget búsan, árván
Bolondságról, šerelemről, kora őšről, illó ňárról
S körülötte elterülő néma maǧar puštaságról.
Fáj neki a teste, lelke, šíve tája, šemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Titokzatos meššeségben istent keres
maǧar hangja,
Régi honát, testvéreit – mást se tehet – siratgatja.
Piros kedve pillangó volt, sárba fulladt ott Erdéjben,
Zöld reméňe fošláňai meghaltak a Felvidéken.
Fáj neki a teste, lelke, šíve tája, šemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Ninčen čak eǧ citerája, húrjai az
égig érnek,
Rajt’ pengeti balladáit véres köňňnek, köňňes vérnek.
Mámor esték elšállottak, ott faǧtak a Karštok alján
S ismeretlen meňaššoňa tört liliom, ojan halváň.
Fáj neki a teste, lelke, šíve tája, šemegödre,
Nem is tudja, feltámad-e, elpihenne mindörökre.
Nem nézi a délibábot, túl van az már
a határon
S elkerüli zárt šemét az inčelkedő pajkos álom.
Holt vitézek sírtájára hullat dalt és nefelejčet
S foháškodik: Uram, Hazám el egéšen ne felejtsed:
Fáj neki a teste, lelke, šíve tája, šemegödre
S hazáján ha segíthetne, élne mégis mindörökre.
1922 első fele
