Franciscóba, India és a čendes-óceáni šigetek érintésével. A világ leghoššabb járatú luxushajója volt, šešéjes milliomosok, világhírű filmštárok és elkéňeztetett hamiskárťások igéňeinek megfelelő berendezéssel.
A šalonban előkelő, finom emberek unatkoztak naphoššat, kisebb čoportokban. A vačorákat čodás estéji ruhák és ékšerek felvonulása tette ünnepéjessé. Šertartásos vidámság, udvarias barátkozás, megjeǧzések időről, tengeréšeti šakkérdésekről, a gépekről, a hajózásról és mindenféléről, amihez nem is koňítottak; ez jelentette a társas életet.
A bárban halk, finom đešš, pežgő, hollandi ginevre és angol whisky. Eǧ-eǧ durvább eǧéniségű milliomos, az indiai ültetvéňesek közül, ojkor mulat, ami abból áll, hoǧ dalšövegeket ordít, és eǧ pežgősvödörrel a fején vezéňli a zenekart.
Ezt a többiek megšólják. És kissé iriǧlik.
Aztán elérik a Vörös-tengert, ahol a kisebb flörtök és naǧobb šabású tengeribetegségek poetikus időšaka következik.
José, a pincér mindenkihez šolgálatkéš, tréfás, és különös kézüǧességével šeret tüntetni. Sajnos ojkor mérsékelt jó šerenčével. A žonglőrök rošš šelleme üldözi. Előfordul, hoǧ valamejik hölǧre mosojog, és minteǧ oda sem nézve, köňňedén tölti a teát, de közben, hoǧ, hoǧ nem, a forró vížugár eǧ idős úr kopaš fejére ömlik. Ebből naǧ botráň leš, és néháňan a spaňol pincér azonnali távozását követelik a kapitáňtól. De a čaládapák minden tekintéjüket latba vetve pártfogásukba vešik, mert a ǧerekek sokat mulatnak azon, hoǧ Fülig Jimmy leönti az utasokat. És mi az, amit nem teš meg eǧ šülő a ǧermekéért?
Ezzel šemben lenn a kazánházban Wilson Hutchins (az amerikai fűtő) ojkor állva aludt mint a lovak, és amikor felriadt, meleg húsokat húzott elő a belső žebéből. Mire elérték a Bab el Mandeb-šorost, már képes volt enni is álmában.
A főgépéš félt tőle, mert azt hitte, hoǧ megšállott. Eǧ arab fűtő végét akarta vetni ennek az állapotnak, és beledöfött Hutchinsba a lapáttal, de ezt nem fogja tenni többé, mert azóta ojan az orra, mint eǧ különleges formájú burgoňa.
Íǧ álltak a dolgok Adennál. Aden után fenn az étteremben José, a pincér alušékoňsága tűnt fel. A főgépéš a kazánház lépčőfeljárójánál állva hallotta, amikor az első tišt jelentette a kapitáňnak, hoǧ José pincér fojton álmos.
A gépéš erre šeréňen megjeǧezte, hoǧ Wilson Hutchins, az eǧik fűtő is állandóan alšik, és úǧ véli, hoǧ valahol eǧ ceceléǧ lehet a hajón, amej ezeket a šórváňos álomkór eseteket okozza.
A kapitáň šerint a gépéš hüje volt a pálinkaivástól, ami elég kézenfekvő feltevésnek látšott ahhoz, hoǧ a tišt is elfogadja.
Mr. Irving, a hajó legkülönösebb utasa őšintén šívébe zárta Josét, a sorsüldözött žonglőrt és álomkórǧanús pincért. Mr. Irving nem lehetett idősebb húšévesnél, de aňňinak sem látšott. Šmokingban úǧ hatott, mint valami leáň. Šép, gömböjű šemöldöke, čodálkozó, naǧ fekete šeme, šabájos, finom arca meghatóan kisfiús volt. Alig bešélt, ojankor is halkan, udvariasan šólt, és nem érintkezett senkivel, lešámítva az első közös étkezés šokváňos bemutatkozását.
Čakis Mr. Gould társaságában mutatkozott a hajón. Ezt a Gouldot šívből ǧűlölték az utasok. Kövér, óriási, őš ember volt, és mindenki úǧ érezte, hoǧ žarnokoskodik a bájos fiatalember felett. Pedig oj čendes, oj šomorúan előkelő volt ez az ifjú, mint aki papnak kéšül, vaǧ méj ǧášban van.
Penang előtt furča esete volt vele Josénak. A kikötőből eǧ maláj óriás jött a fedélzetre. Bilinčet tört, šöget evett, és izmait játšatta néháň fillérért. Hatalmas izmai voltak. Később a japán điuđicu birkózás fogásait mutatta be a matrózoknak. José ott šaladgált fel-le a lépčőkön, frissítővel, tortával, de valamejik roššul kišámított, naǧ ívű, kečes mozdulata révén a sétafedélzetről pontosan az erőművéš fejére poťťant eǧ habostorta.
A maláj hörögve kaparta magáról a čokoládés habot, čattogtatta hatalmas fogait, és végül lovagias mosojjal fojtva el dühét, közölte, hoǧ Josét šétmoržolná, ha nem lenne tekintettel az előkelő körňezetre.
A spaňol pincér igen eréjes hangon többféle előétel nevét kiáltotta oda a bennšülöttnek, amitől az érthetően felbőšült.
- M’Bisung! Glonga! Bon-Bon! - hörögte a maláj.
- Omlette... ŕ la Sevilla! - üvöltötte José.
- Sihungi! Mizonga ďur bsefár!
- Olla potrida! - idézte a pincér tranšparens korából, és lerohant. Ott állt lihegve a maláj előtt, és az utasok, boldogan a sok eǧhangúság után, mindenfelől öššečődültek.
Fenn a korlátnál állt Mr. Irving, šokott šomorúságával, és lenézett unott, közömbös arccal.
A maláj megvillogtatta fehér fogait. Ismét mosojgott.
- Mit ez akar ǧenge fehér... Én megenni őt...
- Hát čak fogj hozzá - mondta José.
- Én nem ütni! Hindu önvédelem... Te üss oda teljes erődből. Én čak kivédeni.
- Az nem leš jó... - šabadkozott José.
- Te ütni! Fogás biztos, ǧors, úǧsem találni.
- Hát jó. Mehet?
- Mehet.
Fülig Jimmy kívánči volt a fogásra. Biztos điuđicu.
- Na ütni! - sürgette a maláj. - Leš meglepetés!
Čakuǧan naǧ meglepetést okozott. Mert hoǧ valaki eǧetlen pofontól valóságos šaltót čináljon, néǧ utast és több kisaštal málnašörpöt felborítson, az igazán meglepő.
A maláj orrán, šáján, fülén dőlt a vér, és a jobb šemétől a šája šéléig felrepedt a bőre. Íǧ pihegett kissé elterülve, miközben a néǧ utas állandóan sürgette, hoǧ keljen fel róluk.
Ezalatt José aludt eǧ keveset. Állva. Mint eǧ idős paripa. A maláj ordítva ugrott fel.
- Nem šámít! Te lenni balkezes! Én várni ütés jobbról.
José vállat vont.
- Nem lehet minden pofon mellé eǧ forgalmi rendőrt állítani.
- Ütni aǧon... téged!
Nekirohant. José kissé hátrált, mert a maláj ragadt a málnašörptől, és a pincér féltette a šép, araňgombos ruháját. Ǧorsan elhejezett eǧ horogütést, hoǧ az első támadó hevet lefékezze. Aztán kibújt eǧ balkezes eǧenes alatt, és köňňedén felütötte a bennšülött állát.
Ekkor eǧ rúgás érte.
Šabájtalan, pimaš, sportšerűtlen rúgás. Fülig Jimmyt elöntötte az indulat, és šörňűt kiáltott:
- Insalade fritte... ŕ la Escorreal!
Ettől mindenkiben meghűlt a vér. Tištában voltak vele, hoǧ az ókori mór hódítóktól šármazó esküvést hallották, amejet spaňol ifjak čak ojankor hangoztatnak, ha élet-halál küzdelemre šánják magukat.
És ugrott!
Köňökhajlásba kapta a maláj ňakát, és a dereka mellé šorította. A bennšülött bivajšerű, fekete ňakizmai kidagadtak az erőfešítéstől, és...
És ekkor Fülig Jimmy véletlenül felpillantott a sétafedélzetre. Amit látott, attól kishíján elengedte a malájt meglepetésében.
Mr. Irving, a korlátra köňökölve, odavágott feléje a šeme sarkából biztatóan, pajtásosan, mintha azt mondaná, hoǧ: „Rajta! Tanítsd meg!”
José eǧet čavart a ňakon, eǧet emelt térdével a ǧomron, amitől a bennšülött mešše repült és akkorát zuhant, roppant testének teljes hoššában, hoǧ a hajó beleremegett.
Valameňňi šemlélő önkéntelen tapsba tört ki. A malájt, mint ledöfött bikát az arénából, a lábainál fogva kihurcolták a porondról.
José, mint eǧ fáradt hegedűművéš, köňňed mosojjal hajlongott, šorongatta a saját kezét, čókokat hintett, de véletlenül nekihátrált a büfének, amej állváňostól felborult, és a társaság felét lefröčkölte jeges italokkal.
...Čengő, vidám, kellemes kacagás hangzott a magasból. Mindenki felnézett. Mr. Irving nevetett a korlátnál. De ekkor megjelent a nevelő roppant alakja, és a tišta ǧerekhang ňomban elhalt. A fiatalember komoran, előkelően távozott.
- Őrült alak ez a pincér, de férfi - jeǧezte meg a kapitáň. És a köršakállas, vörös képű šállásmester felé fordult. - Tudja maga, hoǧ mijen keméň kezű fiú ez?
- Én tudom - felelte šomorúan a šállásmester, de erről nem mondott bövebbet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése