A rendőr šelíden megfogta a fiú karját.
- No jöjjön.
A herceg követte, mint valami alvajáró. Ismét a városban jártak, és eǧ kočma előtt vitt el az útjuk. A rendőr megnézte az óráját.
- Húš perce lejárt a šolgálatom. Mi a véleméňe eǧ pohár sörről?
- Nem ittam még sohasem šešes italt, és különben sinč pénzem.
- Ne törődjék semmivel! Én megvendégelem.
A herceg šelíden megrázta a fejét.
- Ön nem vendégelhet meg eǧ uralkodót. Köšönöm, jóember.
„Ki látott még ijent? Ha igazán kiráj lenne, akkor sem činálhatná jobban. Šegéň...”
- Mióta érzi ezt a furča izét a fejében?
- Én kiráj vaǧok!
- Jól van, no! Hát jöjjön eǧ korť sörre... Uralkodó is megteheti. Orošlánšívű Richard nemeǧšer ivott a közlegéňek borából, amikor kereštes hadjáratba ment.
A fiú naǧ bölčen megfogta az állát, mint aki fontolóra veš eǧ fiǧelmen kívül haǧott érvet.
A herceg követte, mint valami alvajáró. Ismét a városban jártak, és eǧ kočma előtt vitt el az útjuk. A rendőr megnézte az óráját.
- Húš perce lejárt a šolgálatom. Mi a véleméňe eǧ pohár sörről?
- Nem ittam még sohasem šešes italt, és különben sinč pénzem.
- Ne törődjék semmivel! Én megvendégelem.
A herceg šelíden megrázta a fejét.
- Ön nem vendégelhet meg eǧ uralkodót. Köšönöm, jóember.
„Ki látott még ijent? Ha igazán kiráj lenne, akkor sem činálhatná jobban. Šegéň...”
- Mióta érzi ezt a furča izét a fejében?
- Én kiráj vaǧok!
- Jól van, no! Hát jöjjön eǧ korť sörre... Uralkodó is megteheti. Orošlánšívű Richard nemeǧšer ivott a közlegéňek borából, amikor kereštes hadjáratba ment.
A fiú naǧ bölčen megfogta az állát, mint aki fontolóra veš eǧ fiǧelmen kívül haǧott érvet.
- Igaz - felelte azután -, eǧ angol kiráj példája iráňadó lehet.
Bementek a čapšékbe, és a söntéspolcnál sört rendeltek.
- Most majd eljön velem barátom valahová, ahol ňugodtan pihenhet kissé.
- Ön megőrült, jóravaló rendőr! Sürgősen iǧekeznem kell Almirába jutni, ahol rendbe hozok mindent. Azután következik a vižgálat, és jaj leš a bűnösöknek, még akkor is, ha Šingapurba šöktek, mert az angol kiráj igen jó barátom, és köňörtelenül kišolgáltatja őket.
- De a Boldogság Šigetekre nem lehet čak úǧ eljutni. Hišen az naǧon mešše van - iǧekezett lelkére bešélni a rendőr. - Hajót bérelni oda igen sokba kerül, és más mód ninč, mert úǧ tudom, hoǧ távol fekšik a rendšeres hajóútvonalaktól.
- Igen. Valamikor rendšeres hajójáratok érintették. De amikor a naǧaťám elűzte a lázadó Alvarezt és kormáňát, a šiget ismét viššašerezte a régi előkelő hírét, és elkerülték a hajók.
- Hm... erről hallottam valamit.
- Hallhatott róla, jóšívű közeg. Naǧ üǧet čináltak belőle undok üzletemberek, akik a forradalmi kormáň elnökétől megvásárolták a šiget minden hašnot hajtó jogát, és ezt ez a Don Barrabas Alvarez nevű lator elnök činálta.
„Čodálatosan ismer minden adatot a rögešméjéhez” - gondolta a rendőr, és šelíden šólt:
- Nem juthat el oda, fiam. Hiǧǧe el! Most majd elkísérem eǧ čendes intézetbe, ahol ňugtalan uralkodókat ápolnak.
A herceg döbbenten lépett hátra.
- Maga közeg! Čak nem akar engem bešállíttatni a bolondokházába?
- Uǧan, dehoǧ... Hopp!
A herceg mint a villám, úǧ ugrott ki az utcára. Ez volt a legrémületesebb feňegetés, amejjel megfoghatatlan élméňe során eddig šembekerült.
Úǧ futott, mintha tigrisek üldöznék, cikcakkban, öšševišša, minden sarkon befordult. Naǧšerű, kisportolt šervezete úǧ rázta le a köpcös, ötven év körüli, loholó rendőrt, hoǧ ňomába sem ért. De hátranézni nem mert, pillanatňi idővešteséget sem kockáztatott, és íǧ vaǧ félórát rohant eševešetten. Pedig már régen sok-sok utca válaštotta el a rendőrtől.
Kelet naǧvárosaiban az utcák késő éjšakáig forgalmasak, mert a forróságtól šinte lángoló boulevard-okon čak alkoňatkor kezdődik az élet.
Most mi...? Hoǧ?... Merre?...
Forgott a világ körülötte a pállott, lanǧos éjšakában.
A külváros felé járt. Nem mešše fojót látott, és azt már tudta Fülig Jimmy utasításaiból, hoǧ ott kezdődik az alvilág. Mit čináljon? Talán Fülig Jimmy valamejik „öššeköttetése” segít rajta, hoǧ eljusson Almirába. Hol vannak a klubok? Kóvájgott...
Mindeǧ... Az bizoňos, hoǧ rövidesen tištázódni fog minden. Nem valóšínű, hoǧ Fülig Jimmy és ivadékai üljenek ezután a St. Antoniók trónján.
Az orra čúňán feldagadt, a šáját torzan meghoššabbította az, hoǧ felrepedt a šélén. Ruhája véres, sáros és šakadt volt...
És ninč eǧ fillérje sem. Elsősorban hát megkeresi az alvilágot. Itt van valahol, az bizoňos... Bennšülöttek iǧekeztek čoportokban zajongva a külváros felé, kulik rohantak kétkerekű riksákkal, és az izzó, naǧ hold világát elhomájosította a dúsan šállongó por. Ez a por behatolt a gallérja mögé, és šúrta a bőrét, öšševeǧült a verejtékével, és undok, ragadó érzést okozott. És a šomjúság is kínozta. De hol iǧon, és mit? Eǧ fillérje sem volt.
Beňitott az első čapšékbe. Pipák bűze, alkohol és ronǧok párája, lárma, čörgés...
- Kérem... kaphatnék eǧ pohár vizet?
A vendéglős mogorván nézett rá.
- Azt kaphat. Úǧ látšik, kapott ma már mást is.
Felhajtotta a vizet és naǧot sóhajtott. Eǧ zongoraverkli šólt, kültelki alakok és mindenféle fajú nők šórakoztak itt.
- Mondja, vendéglős úr... Ez itt már az alvilág?
- Mi?... Miféle alvilág?!
- Hát... Ahol Šingapurban klubjuk van bizoňos...
- Elmenjen, amíg jó dolga van! Ide tištességes emberek járnak! Kerékpárbajnok és állástalan idegenvezetők.
- De kérem...
- Hordja el magát!
...Most már okult. Šó nélkül kisietett. És később még néháň hejről kellett íǧ elsietnie, hirtelen. Mindenki felháborodott a kérdésén. Még hoǧ alvilág! Čupa zenéš, kiskereskedő és iparművéš járt erre a külvárosban.
Úǧ látšott, hoǧ Šingapurban ninč is alvilág. De mit írnak a lapok aňňit betörésről, rablásról, razziákról?
Már a fojóparton járt, šabájtalanul épített, düledező vájogkuňhók mentén. Bennšülött és kínai šegéňek maró šaga terjengett. Šinte roššul lett. Ňílt tűzhejek körül, a porban ülve halat sütöttek. Čontvázšerű, leronǧolódott ópiumšívók, mezítelen ǧerekčapat, karaťťoló, kócos aššoňok és néhol eǧ piškos üveg mögött párákba süppedő, esti féň. Hihetetlenül züllött, ronǧos európaiak is jártak erre, rošš arcúak, borotválatlanok, réšegek.
A fojón is ňüžgött a keleti fajból özönlő šapora élet. Đunkákon laktak itt a part mellett. A raffiakuňhós, hoššú ladikokban főztek, harmonikáztak, šandált kéšítettek. A fojóba ömlő čatornák dögvéšes köde borult erre a žúfolt kínai ňomorneǧedre.
A hercegnek felkavarodott a ǧomra.
Eǧ ablaknál fekete és sárga láňfejek mosojogtak rá, citera- és harmonikajáték hallatšott, mellette pincekočma, földbe vágott lépčőlejárattal. A sarkon, az út kereštezésénél, fákják féňe mellett, hindu fakír tartott šabadtéri cirkušelőadást. Előšör kíǧót táncoltatott sípšó mellett, azután telešúrta a testét tűkkel. Ebben az állapotban táňérozott, és közben tövig leňelt eǧ kardot.
- Hátborzongató mutatváň! - mondta valaki elismerően a herceg mellett. Őfelsége mohón ragadta meg az alkalmat, hoǧ ismeretségre teǧen šert.
- Nem is ojan különleges. Kardot ňelni mindenki tud.
- Ijen kardot?
- Nem hišem, hoǧ éles.
- De mijen piškos! Kéš ǧomormérgezés!
A fiú ránézett a bešélőre. Furča figura volt. Sováň, hoššú, horgas orrú, erős állkapčú eǧén. Az orra heǧén číptető, amejről fekete žinór lógott. Hoššú šalonkabátja majdnem a földig ért, de meztelen lábšárából azért jó darab kilátšott. Fatalpú šandált hordott, mint a bennšülöttek, és irdatlan naǧ, fekete karimájú művéškalapja alól őš, rendetlen hajtinček lógtak mindenfelé. Nadrágot íǧ az idéň derekán eǧáltalán nem viselt, de hoǧ mégis megőrizze a nívót, kézelőjét sűrűn előhúzogatta šalonkabátja hoššú ujjából.
A herceg nem állhatta meg nevetés nélkül. Šomšédja vižgálódva tekintett rá drótčíptetője felett.
- Úǧ látom - šólt šigorúan -, hoǧ önt megfeňítették.
- Igen! Aljas eǧének ellopták a pénzem, és rám támadtak.
- Ijesmi előfordul errefelé - bólogatott. - Mutatkozzunk be? Nem šokás, de hát mondhat álnevet is.
- Nem šükséges. Nevem St. Antonio főherceg.
- Trebitsch.
A legčekéjebb meglepetés sem látšott Trebitsch úron. Mintha errefelé már többšör találkozott volna főhercegekkel.
- Jön eǧ pohár sörre, hercegem?
- Sajnos, ninč pénzem. Ötezer dolláromat ellopták.
- Úǧ? Ez kínos - felelte udvarias bólogatással. - No, nem baj, majd én megvendégelem.
- Ön elhiši... hoǧ én főherceg vaǧok?
- Miért ne? Ha ön elhiši, hoǧ én Trebitsch vaǧok!
- De én az igazi St. Antonio főherceg vaǧok!
- Akkor hát tudja meg, hoǧ én is az igazi Trebitsch vaǧok. De kérem, hoǧ ez maradjon köztünk!
A herceg éhes volt, fáradt, a šemei égtek, és a lerakódott por keserňés ízzel ült a šáraz íňén.
- Felséged átutazóban van? - kérdezte társalogva az igazi Trebitsch. - Vidéki rokonai élnek a külvárosban?
- Ellopták az oršágomat.
- Mik történnek?! És jelentette a rendőrségen? A talált tárǧak oštájára kell menni.
A herceg közel állt hozzá, hoǧ sírva fakadjon.
- Uram! Értse meg, én čakuǧan St. Antonio főherceg vaǧok.
- Én višont esküšöm önnek, hoǧ az igazi Trebitsch vaǧok - körülnézett, azután titokzatosan a fülébe súgta. - A Borneói Fahéj Taňa intézője voltam.
Eǧ pillanatig várt, mint aki elkéšült rá, hoǧ a fiatalember sápadtan hebegi: „Ön... A Fahéj Taňa intézője volt...? Egek!”
- Naǧon kérem - fojtatta izgatottan -, hoǧ ez maradjon kettőnk titka... Most jöjjön...
És tovább vezette.
- Kérem, én az igazi St. Antonio főherceg vaǧok, és ha tréfál...
- Nem tréfáltam. Esküšöm, hoǧ čakuǧan az igazi Trebitsch vaǧok, és Borneón a Fahéj Taňa intézője voltam...
A herceg végképp elkeseredett. Naǧ nehezen találkozik eǧ jóindulatú emberrel, s az is paralitikus! Mert semmi kétség: az igazi Trebitsch, aki Borneón a Fahéj Taňa intézője volt, aǧaláǧult.
- Hová kéšült felséged éppen? - kérdezte udvariasan.
- A... az alvilágot keresem.
- Úǧ? - állapította meg örömmel. - Akkor eǧütt mehetünk. Én is arra tartok.
- ...az alvilágba?
- Hoǧne.
- Ahol... a klubok vannak?
- Oda... Minden éjjel ott feketézem.
Kissé ňugtalanul követte az igazi Trebitschet. Már a Šingapur deltája felé jártak, išapos föld cuppogott a lábuk alatt, és eǧ külső pájaudvar sínei futottak a magasra töltött parton.
Már čak ojkor tűnt fel eǧ-eǧ düledező viskó, és néha sötét alakok osontak el valamerre. Ez félelmetes és titokzatos volt a herceg előtt, különösen a töltés felől kaňargó piros és ibojašínű jelzőlámpák féňe.
Hová viši ez az őrült?
Úǧ lépeget itt, naǧ orrával, číptetőjével, állandó ňájas mosojával, mint eǧ tištes ňárspolgár. A több ágra šakadó fojótorkolat felé méjült a talaj, és cuppogott a lépéseik alatt. Már vaǧ másfél órája ǧalogoltak a kihalt vidéken.
- Hová vezet ön engem?
- Hát ahová mondta, fenség... A... a túlvilágba...
- Az alvilágot mondtam!
- Mindeǧ, mindeǧ! - bíztatta ňájasan, rikoltó fejhangján. - Čak jöjjön.
Távoli vonatfüťť hangzott elňújtottan az éjšakában. A herceg megtorpant, lihegve, félájultan az elǧötörtségtől.
- Nem meǧek tovább!
- Uǧan... Miért ez a hirtelen elhatározás?
- Nem... meǧek... És viǧázzon jól. Én az igazi St. Antonio vaǧok.
- Uram, mire esküdjem meg önnek, hoǧ én višont az igazi Trebitsch vaǧok. Fogjunk öšše!
Mit teǧen? Zúgott a feje, és šédült.
- Viššafordulok.
- Fenség!... Ott, šázlépésňire, ahol az a sárga féňpont látšik, elérjük a régi Holland-kikötőt. Ott megtalálja a... azt a bizoňos... izé... világot, amit ojan jól ismerek...
Čakuǧan látšott valami ködbe mosódó féňpont néháň šáz lépésňire.
Továbbhaladtak. Kabócák ciripeltek kórusban, és jobbra-balra loččanások kísérték az útjukat, ahoǧ lábaik előtt šerteugráltak a békák...
- Kissé eǧhangú vidék - maǧarázta vidáman az igazi Trebitsch - de kellemes, üdítő séta.
...A močaras táj záptojásbűze šinte fullaštó volt. És néha bokán felül süppedtek a sárba. De eǧre közelebb értek a féňponthoz, amejről kiderült, hoǧ eǧ lámpa. Néháň földháňás látšott jobbra-balra és a levegő šaga jelezte, hoǧ a tenger közelében vannak.
Több féňpont is látšott már a dombhullámokon, és a fojó partján eǧ-eǧ bennšülött is feltűnt. Dúdolva vaǧ lábukat lóbázva ültek a fojó felett. Valahonnan šájharmonika és benđó hallatšott. Az eǧik holtág öblében roždás hajótest emelkedett ki a vízből feldúcolva, és moškitók šázezrei döngičéltek. Véresre čípték őket a šúňogok. Az igazi Trebitsch aťai nevetéssel dorgálta a šúňogokat.
A herceget ájulás körňékezte, és kimerülten suttogta:
- Kérem... ismét fiǧelmeztetem... hoǧ holnap talán... az egéš rendőrség engem keres...
- Nem baj. Itt jól elbújhat, amíg az üǧ elalšik.
- De az Istenért! Értse meg, hoǧ én St. Antonio uralkodó főherceg vaǧok. Igazán az vaǧok.
A naǧorrú megállt, és méltóságteljes haraggal végigmérte.
- De fenség! Még mindig kételkedik abban, hoǧ én Trebitsch vaǧok! Igazán Trebitsch! Jöjjön! Most már követelem: hoǧ megbizoňosodjék!
A bódéhoz értek, ahonnan mužika šűrődött ki, és az ajtaján naǧ tábla függött:
HOTEL HALL
A
NÉǦ BÖLČ SINTÉRHEZ
ÖT ÓRAI PÁLINKA
TÁNC! ELŐÉTELEK! BEJÁRAT!
HIDEG-MELEG
IDŐBEN ŇITVA!
- Čak lépjen be ňugodtan! - bíztatta az igazi Trebitsch. - Úri hej. Igazi šálló hall.
- Hol a šálló?
- Ez čak hall, šálló nélkül. Lakása van mindenkinek, čak hall ninč hozzá. Lépjen be, kérem.
Néǧ čupaš, mešelt fal. Két hoššú pad, és a háttérben két demižonnak nevezett hasas, óriási üveg. A vendégek eǧmás mellett ültek, és combjuk között eǧ-eǧ bádogpohár volt a padon, borral vaǧ pálinkával tele.
A kočmáros két demižonja mellett állt, és pipázott. Az ablakpárkáňon eǧ néger köjök šájharmonikázott, mellette eǧ cingár, bajušos, naǧon leronǧolódott európai pengette a benđót.
Fel sem néztek az ajtóňílásra. Hihetetlen közöň jellemezte itt az embereket.
- Hé Big, eǧ barátom, aki különben teljesen főherceg, Tulipánt keresi.
- Hát vezesd hozzá - felelte durván a demižonok tulajdonosa.
Valaki a herceg šemüveges kísérője felé kiáltott:
- Nézd čak! A Buzgó Móčing!
- Hol jártál?
- Megint az elhejezőbe višel valakit?
A naǧorrú sajnálkozó mosojjal fordult a herceghez.
- Ne hallgasson rájuk. Eǧnek sem volt ǧerekšobája.
Kituškolta az ivó túlsó felén eǧ ǧékéňajtón. Vaksötétben haladtak a fojosón.
- Miért hívják önt... ojan furča néven?
Az ismeretlen cvikkeres a karjánál fogva vonšolta, de közben baráti bizalommal suttogta:
- Ezeknek azt hazudtam, hoǧ Buzgó Móčingnak hívnak. De maga biztos lehet abban, hoǧ én az igazi Trebitsch vaǧok... Čak ne fečegjen erről... Hadd maradjak inkognitóban.
Ujját tiltóan a šája elé tartotta. Őfelsége még mondott volna valamit, de az igazi Trebitsch ezt súgta:
- Isten önnel... Šegéň fiú... Igazán sajnálom... - rebegte, és belerúgott.
...A herceg čak azt érezte, hoǧ megňílik alatta a föld... És zuhan.
- Hol a šálló?
- Ez čak hall, šálló nélkül. Lakása van mindenkinek, čak hall ninč hozzá. Lépjen be, kérem.
Néǧ čupaš, mešelt fal. Két hoššú pad, és a háttérben két demižonnak nevezett hasas, óriási üveg. A vendégek eǧmás mellett ültek, és combjuk között eǧ-eǧ bádogpohár volt a padon, borral vaǧ pálinkával tele.
A kočmáros két demižonja mellett állt, és pipázott. Az ablakpárkáňon eǧ néger köjök šájharmonikázott, mellette eǧ cingár, bajušos, naǧon leronǧolódott európai pengette a benđót.
Fel sem néztek az ajtóňílásra. Hihetetlen közöň jellemezte itt az embereket.
- Hé Big, eǧ barátom, aki különben teljesen főherceg, Tulipánt keresi.
- Hát vezesd hozzá - felelte durván a demižonok tulajdonosa.
Valaki a herceg šemüveges kísérője felé kiáltott:
- Nézd čak! A Buzgó Móčing!
- Hol jártál?
- Megint az elhejezőbe višel valakit?
A naǧorrú sajnálkozó mosojjal fordult a herceghez.
- Ne hallgasson rájuk. Eǧnek sem volt ǧerekšobája.
Kituškolta az ivó túlsó felén eǧ ǧékéňajtón. Vaksötétben haladtak a fojosón.
- Miért hívják önt... ojan furča néven?
Az ismeretlen cvikkeres a karjánál fogva vonšolta, de közben baráti bizalommal suttogta:
- Ezeknek azt hazudtam, hoǧ Buzgó Móčingnak hívnak. De maga biztos lehet abban, hoǧ én az igazi Trebitsch vaǧok... Čak ne fečegjen erről... Hadd maradjak inkognitóban.
Ujját tiltóan a šája elé tartotta. Őfelsége még mondott volna valamit, de az igazi Trebitsch ezt súgta:
- Isten önnel... Šegéň fiú... Igazán sajnálom... - rebegte, és belerúgott.
...A herceg čak azt érezte, hoǧ megňílik alatta a föld... És zuhan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése