A Naǧ Bivaj šorította a herceg ňakát.
- A fiút nem ölheted meg - mondta Fred.
- Úǧ. És miért?
- Mert én ölöm meg! És aki ebben megakadájoz, az mehet a fiú után.
A meštic óriás bambán nézett eǧ másodpercig.
- Ez a gazember a Honolulu-Staron utazott - kezdte véšjósló arccal a kapitáň. - Tudta, hoǧ eǧ ládában voltam a hajófenékben, és mielőtt kikötött a hajó, ez a köjök felfordította a bőröndöt, és rátett eǧ čomó nehéz poǧǧášt.
- Kérem ez tévedés... - mondta a herceg - fogalmam sem volt róla, hoǧ ön is a hajón van, Mr. Piškos.
- Hazudš! Te voltál! Éjfélig feküdtem a fedelére borított bőröndben!... Majdnem megfulladtam!...
- Ha-ha-ha...
A Naǧ Bivaj felkacagott, és amikor Piškos Fred naǧ léptekkel megindult, hoǧ jogos áldozatát követelje, eléje állt.
- Ez a fiú mától kezdve a barátom! Értetted?
- A fiút én megölöm!
Fešült várakozás.
- Verekedni akarš?
- Végezni akarok veled! Ez a suhanc, aki bolondot činált belőled, tetšik nekem! Jaj annak, aki hozzáňúl...
A kapitáň lassan át- meg áthúzta čúf kečkekörmeit a šakállán. Arca ezer ráncba vonult eǧ gúňos viǧor köré:
- Itt mindenki fél tőled, mert nem tudják, hoǧ buta vaǧ. Ojan buta, hoǧ az erőd sem šámít. De én elbánok veled Bivaj! Tudhatod!
A topronǧos, šakállas, kissé öreg Piškos Fred úǧ bešélt Šingapur rémével, mintha eǧ jámbor kečkegidát šánna, mert ostobán a sínekre tévedt. Mi volt az, ami mégis viššatartotta ezt a kološšust, hoǧ šétlapítsa eǧetlen čapással a gondozatlan, őš kapitáňt? Talán a šeňňes kezek eǧike, a bal, amejet haňagul a nadrágžebébe süjještett, miközben jobbjával a šakállát cirógatta.
Az a bal kéz eǧ kést vaǧ pištojt šorongat, és Piškos Fred nem šokott habozni.
- A fiút nem bántod, vén fečegő bolond.
- A fiúval végzek, te élő marhakonzerv!
„Čak tudná az ember, hoǧ mit šorongat ott, ahol az ököl formája kidudorodik a žebében” - gondolta a Naǧ Bivaj, és fújt dühében.
- A fiú sehová nem meǧ nélkülem.
- Az naǧon okos leš - vetette közbe Tulipán, és bekötött fejéhez ňúlt. Az igazi Trebitsch is hejeslően bólogatott eǧ nedves ronǧ alól, amejet feldagadt arcára borított.
- A Vadsuhanc megérdemelne eǧ kis „hideget” - mondta a vendéglős -, leütötte a Tulipánt, öššetörte Buzgó Móčingot, rátámadt a Naǧ Bivajra, és kikezdett veled is, kapitáň.
- Čakuǧan šorgalmas fiú - jeǧezte meg Piškos Fred öššehúzott fél šemmel. - Azért mégis végzek vele.
A Naǧ Bivaj šinte rávetette már magát, de Piškos Fred žebében még jobban kipúposodott az a kés vaǧ valami, ahoǧ megšorította.
A Naǧ Bivaj kihúzta magát.
- Nekem ez a fiú tetšik! - mondta végül is határozottan. - Nemčak azért, mert kičúfolt eǧ vén bolondot, hanem azért is, mert nem ijedt meg itt senkitől... Vadsuhanc! A barátom vaǧ! Menj a šobámba! Ezentúl eǧütt lakunk, és senki sem fog bántani!
Általános megdöbbenést idézett elő a kijelentés. Az emberǧűlölő Naǧ Bivaj lakótársat veš magához? Eǧ köjköt?
- Čak fečegj. Minél többet bešélš, annál nevetségesebbé tešed magad, mert a fiúval végzek - dörmögte Piškos Fred, és leült a földre. Miután a Naǧ Bivaj elment őfelségével, a kapitáň még mindenfélét morgott magában halkan, azután a vendéglőshöz fordult:
- Eǧ átkozott detektív elkobozta a kikötőben a revolveremet, de ami roššabb: a késemet is. Kinek van eǧ bičkája?
És előhúzta bal kezét a žebéből, a kidudorodó valamivel.
Eǧ alma volt nála mindöšše.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése