- Erről mondj el mindent - kérte a Naǧ Bivajt.
- Nem lehet itt sokat tudni. Alvarez éppen Warinššal, a kalózzal harcolt, amikor mindkettőjükre lečapott St. Antonio. Alvarez pénz nélkül érkezett ide. Ez már régen volt. Többen menekültek onnan az ő emberei. Sok naǧvállalat hirtelen megšűnt Almirában, és ezek újra gazdagok lennének, ha St. Antonio elvešítené a trónt, és megint Alvarez köztársasága jönne. Ezek a vállalatok segítik pénzzel, és Alvarez megšervezte itt az állástalan matrózokat meg eǧéb népeket a klubokban. Minden klub vezetője, ha kell, eǧ čomó embert állít a tagjai közül, és Alvarez valami alkalmat vár, hoǧ ezeket felfeǧverezze, és rajtaüssön St. Antonión. Az is íǧ rohanta meg őt. Ha elfoglalná a šigetet, akkor az naǧ jutalmat, ňugodt életet hozna a klubok lakóinak. De addig is pénzt és mindenfélét ad nekünk.
- De hát... az angolok védik a St. Antoniókat... - mondta a herceg, aki egéšen elképedt mindattól, amit hallott.
- Politikához nem értek... Az biztos, hoǧ Alvarez nemčak az alvilággal érintkezik... Vannak magas állású urak, akik tudnak a klubról... Különösen amerikaiak... ezeknek sok pénzük fekšik a megbukott köztársaságban. De ez mind homájos...
Őfelsége čüggedten hallgatott. Meňňi intrika, meňňi alattomos terv lappang a trónja körül...
- De hát... az angolok védik a St. Antoniókat... - mondta a herceg, aki egéšen elképedt mindattól, amit hallott.
- Politikához nem értek... Az biztos, hoǧ Alvarez nemčak az alvilággal érintkezik... Vannak magas állású urak, akik tudnak a klubról... Különösen amerikaiak... ezeknek sok pénzük fekšik a megbukott köztársaságban. De ez mind homájos...
Őfelsége čüggedten hallgatott. Meňňi intrika, meňňi alattomos terv lappang a trónja körül...
Mi lenne, ha ezek tudnák, hoǧ ő, St. Antonio, itt van a fogságukban? Ňomban megölnék.
A herceg elindult, és Naǧ Bivaj, mint valami óriási mameluk, követte. Azon az úton ment le, amejen Velő és társai felhozták. Ez az este még most is élénk šínekben virult az arcán. A daganatok kék, zöld és vörös véraláfutásai között eǧ felismerhető vonása sem maradt meg a činos, anǧalarcú fiatalembernek. Inkább torzképre hasonlított, mint emberre. Két šeme šinte eltűnt eǧ-eǧ fekete daganatban.
Vaǧ tízen üldögéltek a Keǧelmes körül, különlegesen torzonborz, fantaštikus külsejű eǧének. Közöttük Tulipán és mellette eǧ hozzá hasonló alak. Ez az ember éppojan tömži volt, mint őfelsége régebbi tulajdonosa, de teljesen sertésšerű, gömböjű, borostás fejjel. A tömži eǧén a Diétás Víg Fiúk sportklubjának elnöke volt, és Kannibál Béby néven közrettegésnek örvendett.
Ott volt még Piškos Fred, a kapitáň. Eǧ felfordított ládán ült, és késével a körmét piškálta.
A középen eǧ zöldruhás, sováň, hihetetlenül hoššú férfi ült, karvajorrú fejjel. Ez kétezer fontot ért élve vaǧ halva, és Holdvilág Charley volt itt a neve. Eǧ réšeg, ronǧos, őš nő is réšt vett a Hidegek-tanáčában, akit Mimózának hívtak, és kábítóšerekben specialista volt. És az amerikai íróaštalnál, káprázatos eleganciával, ott ült a Keǧelmes. Már čak a Naǧ Bivajt várták, de végre megérkezett.
- A Vadsuhanc nem vehet réšt a Hidegek Tanáčában - rikáčolta Mimóza.
- Semmi közöd hozzá, bošorkáň! Majd éppen te mondod meg... - vičorított rá a meštic óriás.
- Kint várok - súgta a fiú -, nem kell vešekedést kezdeni.
Naǧ Bivaj nem ellenkezett, és a herceg kiment. A klubhejiség előčarnokában pillanatňilag čak Portás Robb üldögélt elmerülten, aki Buzgó Móčinggal kockázott. Eǧ Brussából érkezett méregkeverő meglepte Robbot a kockákkal, amejek eǧik felükön némi ólommal voltak preparálva, azért üǧes dobással úǧ játšhatott velük az ember, hoǧ a nehezebbik lapjukra essenek, és a jó eredméň ne puštán a šerenčétől függjön. Miután mindketten ismerték a kockának ezt a tulajdonságát, a játék korrekt volt.
Különben čak átsiettek eǧes alakok ide vaǧ oda ǧűlésre. Šokatlan izgalom, sürgés-forgás látšott az alvilágban.
Portás Robb mögött az eǧik akna ajtó jellegű deškáján šínes tábla függött:
AKI MER, AZ ŇER!
Itt a hamiskárťások tömörültek eǧ önsegéjező és dalár eǧesületbe. Eǧ hatalmas tábla fiǧelmeztette a tagokat a következőkre:
NE RONGÁLJUK A KÁRŤÁT
KÖRMEINKKEL!
A LAPOK HÁTÁT NEMZETKÖZI JELZÉSSEL
ELLÁTTA
AZ IGAZGATÓSÁG
MINDEN TOVÁBBI KARCOLÁS FELESLEGES!
JELŠAVUNK:
NINČ ÚJ A LAP ALATT!
- Halló! - kiáltotta a Buzgó Móčing barátságosan, mintha a legjobb cimborák lennének. - Mi újság? Apropó, nem akarom megbántani, de ön tartozik nekem.
- Én... önnek?
- Na nem kell naǧon a šívére venni. Ez a Tulipán viššavette a két és fél dollárt. Én nem tehetek arról, hoǧ maga nem volt alkalmas eladásra. De nem léňeges... Ne čináljon gondot belőle. Ha leš miből, megfizeti. Ijen öššeggel nem érdemes tartozni. Igaz?
Ekkora šemtelenségtől őfelsége elképedt.
- Ez igazán furča - kezdte dühösen, de az igazi Trebitsch mosojogva leǧintett:
- Sokféle furčaságot fog még tapaštalni itt, ha Piškos Fred nem vágja el a ňakát, amire, sajnos, kevés az eséje... Itt čak a Naǧ Bivaj és Tüskés Vanek mert eddig ujjat húzni vele.
- Tüskés Vanek! - kiáltotta a herceg. - Halló! Hol találom?! Üzenetem van šámára.
- Ott van a Pudingok között, ha érdekli magát. Eǧ vörös hajú dišnó!
És dühösen elment. A Pudingok ajtaját eǧ fojosóval arrébb az igazi Trebitsch megmutatta.
- Kik ezek a Pudingok? - kérdezte őfelsége, akit nem kínozhatott aňňira semmi, hoǧ mohó érdeklődése čökkenjen.
- Izé... Ezek biztosítással foglalkoznak.
- Mi? Hüjéskedik velem? Mi ellen biztosíthatnak ezek valakit?
- Álmatlanság ellen...
- Ember! Ne čúfolódjon.
- Bečületšavamra. Ha eǧ kereskedő bizoňos öššeget fizet, akkor biztosítják arról, hoǧ tőlük ňugodtan alhat... És az ijen hejre nem is törnek be... Tehát kettős biztosítás: Álmatlanság és betörés ellen!
- Šóval... Žarolók?
- Hát... Ez kissé erős kifejezés, de igaz!... Azért hívják őket Pudingoknak, mert akit kišemelnek, az addig remeg tőlük, amíg fizet.
- Ahá! És a puding is remeg.
- De nem fizet. Ez az eǧetlen hibája ennek a téštának.
Közben odaértek a Pudingokhoz.
A herceg bekopogott az ajtón, amejen eǧ tábla függött:
PUDINGOK ŇARALÓJA!
ŽAROLTA-LAK!
KÉRJÜK A T. TAGTÁRSAKAT,
HOǦ A KLUB HEJISÉGÉT NE
LÁTOGASSÁK KÖZVETLENÜL
A BÜNTETÉS KITÖLTÉSE UTÁN,
MERT
AZ ELBOČÁTOTT RABOKAT
FIǦELTETI:
a rendőrség
A kopogásra semmi válaš.
- Rúgjon az ajtóba eǧ naǧot - tanáčolta az igazi Trebitsch.
A herceg nekifeküdt az ajtónak, és beňitott. Ojasféle hejiségbe ért, amit a harcášatban „rókajuk” nevű fedezéknek ismernek. Félkör alakú kazamata volt, füst, pálinka és ópium šagától fullaštó légkörrel.
Eǧ ráčos hajólámpa függött a meňňezetről, az šolgáltatta a világítást, de igen ǧengén.
- Ki az? - dörmögte a homájban eǧ borízű baššus.
- A Tüskés Vaneket keresem.
- Úǧ?... Itt vaǧok.
Oldalról eléje lépett valaki.
A hercegnek tátva maradt a šája.
Az a tüskés hajú, sováň, vörös eǧén volt, aki harmadmagával ellopta a pénztárcáját. Ez nem ismerte meg a homájban a torzképpé kékült és dagadt, piškos, ronǧos suhancban azt a finom külsejű idegent, akit kifoštottak.
- Mit akarš?
A herceg ismét azt az óriás verekedőváǧat érezte, amej az első öššečapás után állandóan küzdésre ingerelte, ha bántották. Máris elfelejtette az üzenetet, mindent...
- A pénzemet akarom!
Tüskés Vanek, aki maga is sápadt, suhančzerű ember volt, és senki sem hitte, hoǧ mire képes, amíg nem került sor verekedésre, közel hajolt a fiú arcához.
- Hát ez ki?!
- Semmi közöd hozzá! Ǧáván és orvul megütöttél, miután elloptad a pénzemet...
A homájos sarkok megelevenedtek. Néháň imbojgó, feňegető árň közeledett.
- Várjatok!... Hoǧ kerülš ide, te köjök?
- Talán húšan jöttök rám megint? Délelőtt is néǧen bántatok el velem... Ǧáva sakálok!
- Mindenki menjen innen! - üvöltötte Vanek. - Ez a köjök emlegesse meg, hoǧ sakálnak nevezett.
- Hejes - felelte a fiú, és megňalta az ajkait izgatottan. - De később se lépjenek közbe.
Baššus hang šólalt meg a sötét sarokból.
- Senki sem lép közbe. Tüskés Vanek üǧe meg a tied.
A herceg, ravaš čellel, miközben a borízű hang tulajdonosa bešélt, a ǧanútlanul várakozó Vaneket teljes erejéből megrúgta, és mint a vadmačka ugrott rá.
A Tüskés Vanek felkiáltott, és hátratántorodott. A herceg, aki valami čodálatos, kifürkéšhetetlen harci kedv mániákusa lett, máris két sebesen čapkodó ököllel vetette magát a cingár Vanekre.
De hirtelen eǧ ismerős, acélkeméň čapás zuhant az arcába. Tüskés Vanek vékoň karjai hihetetlen erővel tudtak ütni.
A dagadt, eltorzult arc félig ǧóǧult sebeit išoňú kínnal šakította fel az ütés. A másik balkezestől haňatt esett, és naǧot koppant a feje.
- Akarš még? - lihegte a Tüskés Vanek.
A herceg tántorogva lábra állt. Tüskés ňugodtan, hidegen, újra belevágott az arcába.
Harmadšor már čak nehezen emelkedett fel. De Tüskés Vanek gépies pontossággal lečapott.
Az eddigi kínok semmiségnek šámítottak a harmadik keǧetlen ökölčapás fájdalmához višoňítva.
Őfelsége félig aǧonverten zuhant a földre, és eǧetlen véres, égő húsdarab volt az arca. Elájult.
- Rúgjon az ajtóba eǧ naǧot - tanáčolta az igazi Trebitsch.
A herceg nekifeküdt az ajtónak, és beňitott. Ojasféle hejiségbe ért, amit a harcášatban „rókajuk” nevű fedezéknek ismernek. Félkör alakú kazamata volt, füst, pálinka és ópium šagától fullaštó légkörrel.
Eǧ ráčos hajólámpa függött a meňňezetről, az šolgáltatta a világítást, de igen ǧengén.
- Ki az? - dörmögte a homájban eǧ borízű baššus.
- A Tüskés Vaneket keresem.
- Úǧ?... Itt vaǧok.
Oldalról eléje lépett valaki.
A hercegnek tátva maradt a šája.
Az a tüskés hajú, sováň, vörös eǧén volt, aki harmadmagával ellopta a pénztárcáját. Ez nem ismerte meg a homájban a torzképpé kékült és dagadt, piškos, ronǧos suhancban azt a finom külsejű idegent, akit kifoštottak.
- Mit akarš?
A herceg ismét azt az óriás verekedőváǧat érezte, amej az első öššečapás után állandóan küzdésre ingerelte, ha bántották. Máris elfelejtette az üzenetet, mindent...
- A pénzemet akarom!
Tüskés Vanek, aki maga is sápadt, suhančzerű ember volt, és senki sem hitte, hoǧ mire képes, amíg nem került sor verekedésre, közel hajolt a fiú arcához.
- Hát ez ki?!
- Semmi közöd hozzá! Ǧáván és orvul megütöttél, miután elloptad a pénzemet...
A homájos sarkok megelevenedtek. Néháň imbojgó, feňegető árň közeledett.
- Várjatok!... Hoǧ kerülš ide, te köjök?
- Talán húšan jöttök rám megint? Délelőtt is néǧen bántatok el velem... Ǧáva sakálok!
- Mindenki menjen innen! - üvöltötte Vanek. - Ez a köjök emlegesse meg, hoǧ sakálnak nevezett.
- Hejes - felelte a fiú, és megňalta az ajkait izgatottan. - De később se lépjenek közbe.
Baššus hang šólalt meg a sötét sarokból.
- Senki sem lép közbe. Tüskés Vanek üǧe meg a tied.
A herceg, ravaš čellel, miközben a borízű hang tulajdonosa bešélt, a ǧanútlanul várakozó Vaneket teljes erejéből megrúgta, és mint a vadmačka ugrott rá.
A Tüskés Vanek felkiáltott, és hátratántorodott. A herceg, aki valami čodálatos, kifürkéšhetetlen harci kedv mániákusa lett, máris két sebesen čapkodó ököllel vetette magát a cingár Vanekre.
De hirtelen eǧ ismerős, acélkeméň čapás zuhant az arcába. Tüskés Vanek vékoň karjai hihetetlen erővel tudtak ütni.
A dagadt, eltorzult arc félig ǧóǧult sebeit išoňú kínnal šakította fel az ütés. A másik balkezestől haňatt esett, és naǧot koppant a feje.
- Akarš még? - lihegte a Tüskés Vanek.
A herceg tántorogva lábra állt. Tüskés ňugodtan, hidegen, újra belevágott az arcába.
Harmadšor már čak nehezen emelkedett fel. De Tüskés Vanek gépies pontossággal lečapott.
Az eddigi kínok semmiségnek šámítottak a harmadik keǧetlen ökölčapás fájdalmához višoňítva.
Őfelsége félig aǧonverten zuhant a földre, és eǧetlen véres, égő húsdarab volt az arca. Elájult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése