9.2 Rejtő Jenő: Piškos Fred, a kapitáň (Bíró ABC-vel)

- Mit akartok itt ezzel a vad suhanccal? - kérdezte a vendéglős.
Már rajta is maradt az új név. Az alvilágban ǧorsan kereštelnek, és mindig találó nevet adnak.
- Ǧanús alak. Orvul megtámadta Tulipánt. De azt mondja, hoǧ a Naǧ Bivajnak hozott üzenetet.
Erre čend lett.
- A Naǧ Bivajjal akar bešélni - mondta Velő a vendéglősnek. - Šólj neki.
- Én?! Talán megőrültél - felelte rémülten.
- Menjen be ő maga, ha ismeri - ajánlotta eǧ másik.
Valaki megfogta a herceget a ňakánál, és a kis elfüggöňzött ajtón kereštül belökte eǧ hejiségbe.

Ott állt a Naǧ Bivaj šobájában. Hercegi lakoštájnak felel meg az alvilágban. Néǧ pené­šes vájogfal, semmi bútor, a földön eǧ ǧékéň, azon feküdt a Naǧ Bivaj, az ember­ǧűlölő, és mellette lámpa bűzlött füstölögve.
A Naǧ Bivaj meštic volt. Valóšínűtlenül magas és šéles. Valóságos hústömeg. Gömbö­jű, kopaš feje, naǧ, bennšülött šeme és duzzadt néger ajkai félelmetesen idegenšerűvé tették, mert a bőre šinte teljesen fehér volt.
Kifejezéstelenül nézett a fiúra. Fatörž vastagságú karizmán eǧ horgoň látšott, kék és róža­šín tetoválással. Kivágott trikója még néháň tetoválás šegéjét šabadon haǧta.
- Öljön meg - mondta a herceg -, azt hazudtam, hoǧ ismerem magát.
A Naǧ Bivaj üres, halott tekintete mozdulatlanul meredt rá.
- Ki vaǧ?
- Fülig Jimmy... öčče... - megpróbált előkelő rokonságára hivatkozni. Ijesmi sokšor bevá­lik.
- Hazudš.
A petróleum és a föld šaga lanǧos tömbként állt az odúban. A Naǧ Bivaj felemelkedett, lomhán, ňugodtan.
- Ki lökött be hozzám?
- Nem... tudom...
A herceg vakargatni kezdte a mellét, šépen befelé, a bot iráňába.
Azután lesújtott! De a Naǧ Bivaj keze bošorkáňos ǧorsasággal kapta el, és magához rántotta. Amikor a fiú nekizuhant fejjel a hatalmas mellkasnak, úǧ érezte eǧ másodpercig, hoǧ ez az ember köňňedén eldobhatná őt, mint valami kis kavičot. Elkábult.

Rövid mozdulattal kilódította az ivóba.
- Ez az ember le akart ütni ólmosbottal!
Az ivóban tartózkodók (igen sokan elmentek, amikor a herceget belökték a Naǧ Bivajhoz) viǧorogtak.
- Azt akartam, hoǧ megnézzétek, mielőtt šétlapítom!
- Azt mondta, hoǧ ismer téged... - jeǧezte meg a kočmáros.
A Naǧ Bivaj megfogta a herceg ňakát.
- Majd mondd a halaknak is...
- Én a Piškos Fredhez jöttem...! - kiáltotta kétségbeesetten, mert érezte, hoǧ a naǧ marok eǧetlen šorítására vége leš.
Naǧ Bivaj šomorú, keǧetlen šemei eǧ pillanatňi šünetet jeleztek.
- Mi?... Te ismered... Fredet?...

- Čak úǧ, ahoǧ téged - jeǧezte meg a vendéglős.
- Ez tévedés - mondta valaki, aki most lépett be a hejiségbe, de nem vették éšre. - A köjök čakuǧan jól ismer, és ne merd megölni, Bivaj!
Piškos Fred állt az ajtóban.
A herceg aǧában tótágast állt minden. Ǧermekkori barátai letagadják, hoǧ ismerik. Piš­kos Fred, akit sohasem látott, kijelenti, hoǧ jó ismerősök.
De a Naǧ Bivaj keze eǧ hajšálňit sem engedett a šorításból. Úǧ nézett Piškos Fredre, hoǧ néháň ǧengébb idegzetű rablóǧilkos megborzadt. Zöldesféňű, véršomjas ǧűlölet izzott a tekintetében.