Leereštették a čónakot. Néháň ládát, hordót, poňvát és eǧéb holmit hejeztek el benne.
- Naǧ Bivaj - mondta a herceg. - Hozd magaddal Buzgó Móčingot.
- Azt a šélhámost? Minek?
- Ne törődj semmivel, čak hozd, ha kell, erőšakkal.
Ezután bement Vöröskaromhoz búčúzni, és a Naǧ Bivaj, mint hűséges mameluk, hozta az igazi Trebitschet. A ňakánál fogva.
- De kérem... - hápogta ijedten. - Ez a fiú őrült... Öššetévešt eǧ jósnővel!
- Bešállš, vaǧ ledoblak?
Buzgó Móčing az előbbi mellett döntött.
Őfelsége kissé búskomoran állt ǧöňörű, šőke felesége mellett, akivel mindezideig čak diplomáciai višoňa volt.
- Anna... Nem ǧőzöm hangsújozni, hoǧ a telt idomú, fekete nők iránt meňňire közömbös voltam mindig...
- Maga tréfára veš sok mindent...
Eh! Hát mi van vele? Hoǧ áll itt égő arccal, köňňes šemmel eǧ ǧilkos előtt?
- Ha ǧőzök, akkor is van még megoldás. Mondjuk, ošša meg velem a trónt mint igazi élettárs.
- Magával?! Soha! - kiáltotta.
- Kérem - felelte čüggedten az uralkodó. - Ha nem, hát nem.
- Kalózivadék felesége leǧek?!
- Ninč igaza, ha lenézi a felmenő ági rokonaimat, de hát... bele kell ňugodnom.
Nehéz šívvel fogta a nő kezét. Istenem... Ő itt šép čendben belešeretett a feleségébe. De hát ki gondol manapság ijesmire? És megčókolta a leáňt, šokott alaposságával.
...Vöröskarom išoňúan šéǧenkezve, de némán tűrte. Azután ott állt eǧedül a šobában, és a ködös fedélzet homájából még feléje villant az elmaradó alak nedves gumikabátja, tišti sapkája...
Keservesen sírt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése